Dallamok és ízek találkozása

Csütörtök este nemcsak a kávéjukat és a süteményeiket fogyaszthatták el a vendégek: egy különleges alkalomnak lehettek tanúi, amikor a Szegedi Nemzeti Színház énekművésze lépett fel. Bereczky Szilvia, aki már huszonhét éve énekel Szegeden, elmondta, számára minden előadás különleges, hiszen ilyenkor emberekkel találkozhat, nem beszélve arról, hogy az éneklés a szenvedélye. „Imádom a munkámat, ennek élek és ezen a mai alkalmon is erről lesz szó.”
A környezet is egyedi volt, hiszen a nézőket a művésznőtől nem választotta el zenekari árok, sem vakító reflektorfények.
Az est négy blokkra volt felosztva: örökzöld slágerek, filmzenei részletek, latin számok, valamint musical részletek várták a közönséget. Ezekkel a vidám dalokkal hangolódtak a szilveszterre.
Nem ez az első alkalom, hogy Bereczky Szilvia Hódmezővásárhelyen lép fel: többek között a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, az Ótemplomban, valamint a Németh László Városi Könyvtárban is hallhattuk már.
Mint megtudtuk, egy önálló lemeze is megjelent, amihez Juhos József vezetésével, a Szegedi Dómban egy videót készítettek: