Senki sem az, aminek látszik

Szeretjük azt hinni, hogy ismerjük az embereket. Egyetlen találkozásból, mondatból, vállrándításból úgy hisszük, mindent tudunk a velünk szemben állóról. Pedig messzebb már nem is lehetnénk tőle. A képzeletünk aztán megtölti a semmitmondó részleteket, és egy egész kis élet rajzolódik ki előttünk. Valakié. Nem is tudjuk, kié. Azé az emberé, akit ismerni vélünk. Aki ugyanúgy űzi, hajtja a boldogságot, mint mi magunk.

Waskovics Andrea (Elvira)

A Tél című darab szereplőire is nagyon egyszerűen ráhúzhatóak a sémák, a sztereotípiák: a beteg lány, a szigorú apa, az egyedülálló asszony, a kurva, a bőrfejű, az arab orvos, a semmirekellő örökös. Hogy aztán a darab folyamán sorra dőljenek meg ezek a sztereotípiák. Illetve nem is a megdőlésükről van szó, hanem arról, hogy minden egyes szereplő esetében feltárulnak a darab előrehaladtával a személyes tragédiák, a kirakósnak azok az elemei, amelyek szükségesek ahhoz, hogy igazán megértsük őket. A puszta kétdimenziós alakok helyét felváltják a húsvér személyiségek.

A történet középpontjában Elvira és János áll. Elvira (Waskovics Andrea) titokzatos betegségben szenved, aminek következtében gyermeket sem tud kihordani. Ő azonban szenvedélyesen vágyik egy gyermekre. Férje, János (Olasz Renátó) csak az apja nyomására, a neki való megfelelés kényszerében vette feleségül a lányt. Nem szereti. Helyette egy prostituáltnak adta a szívét. S bár János szintén szenvedélyesen vágyik arra, hogy szeressék, nem kap viszonzást senkitől. Még a saját anyjától sem, aki még kisgyermek korában hagyta magára az apjával (Kárász Zénó). Tragédiájuk nem ér fel Hamlet, Lear király vagy éppen Médeia tragédiájával, mindennaposnak mondható a fájdalmuk. Épp ez benne a tragédia. Bukásuk sem követi a nagy elődök sorát. Csendben, a színfalak mögött zajlik az ő szenvedésük, amivel együtt kell élniük.

Szívós László (Orvos) és Gyöngyösi Zoltán (Bőrfejű)

Az ő szomorúságukat veszi körbe a többi szereplő története. Az orvosé (Szívós László), aki magyar földön született, magyar az anyanyelve, mégis fekete betűkkel bélyegzik meg származása miatt. Vagy a gyermektelen eladónőé (Farkas Andrea), aki sötét titkot rejteget. Éváé, a prostié (Wessely Zsófia), aki gyermekének szeretne végre apát találni. Csupa küzdelem az életért.

Kárász Zénó (Apa) és Olasz Renátó (János)

„A darab előzményét az olasz Egészségügyi Minisztérium felkérésére írtam (senki ne kérdezze, miért épp engem kerestek meg, mert nem tudom), egyfelvonásos volt, a címe „Malattia rara” („Ritka betegség”), és így hangzott a fordítás első sora: “Questi due bavaglini. Uno azzurro, uno rosa.” Hát nem szép? Fogalmam sincs, mit jelent. Aztán ahogy lenni szokott, a darab túlnőtt hivatalnokot és minisztériumot, de leggyorsabban a szerzőt, és önálló életre kelt, új címet öltött, és teret követelt magának: egész estésre hízott. Így lett belőle az, ami ma látható.” – írja Németh Ákos, a Tél szerzője.

Wessely Zsófia (Éva)

A színművet Bodolay Géza rendezésében láthatta a szegedi közönség a nagyszínház balett-termében. Az intim helyszín kiváló volt arra, hogy a családi- és életdrámák sokaságát testközelből érezhesse a néző, és ebből még az elidegenítő effektusok sokasága sem tudta kizökkenteni. A színészek visszafogott játéka, pontos karaktermegformálása tette igazán értékes darabbá a Tél című művet, ami a következő monológgal zárul:

„Öreg hajléktalan férfi vashordóban égő szemét tüzénél szárítja fekélyeit. Tél van. A sóhajból fagyott égen hófelhők és varjak, az ózon és nitrogéndioxid a város aranykorát idézi, a szálló porban templomtornyok úsznak, örök jégmentes tóban mossa kezeit az ipari termelés angyala, ahol abroncsot égetnek a külváros sámánjai, akik ellepték a szárnyaló ingatlanpiac összes emlékműveit. Egy luxusterepjáróra fázós bőrfejű vizel, míg megcsodálja a fáról fára futó karácsonyi égőfüzért, sietve gombolkozik, a fejére hó száll. Az automata kaszinó reklámja a sarkon szép utcalányra villog, pénzt ad a rendőrnek, akit húsz éve ismer, miközben egyikük sem gondol semmire. A szórólapos fiú, kit egy pincébe zárva tanítottak a bölcsek könyvére tíz évesen, lélekben sorozatgyilkos, és a szíve torz, mint egy hasonlat, gyűlölet kering erében, amint vértelen dámák és mások keze a földre ejti a reklámcédulát, piros szőnyeg a metróbejáratig. A kurva szánalomból elvesz egyet: angoloktatás, kedvezményes angoloktatás. – Pénzt dob egy kolduló kislánynak, aki sír – a sárban ülve. Isten hozott, itt és akárhol. Valóban, szép az este, hogyan tudnánk visszatartani magunkat, hogy himnuszt ne énekeljünk, romlott egyházi latinban?”

ÉR.

Képek forrása: szinhaz.szeged.hu