Szingapúrból Vásárhelyig biciklivel – elképesztő kalandok közepette

Mindig is fogékonyak voltunk a rendkívülire, a nem mindennapira, Marton Renáta története pedig pont ilyen. A 36 éves – egyébként zalaegerszegi – hölgy két éve döntött úgy, egyedül járja be a Távol-Keletet, majd másfél éve kerékpáros „turistaként” hazaindul Magyarországra Szingapúrból, Burmán, Vietnámon, Iránon át. Renáta Ásotthalomnál érkezett az országba, majd Vásárhely felé vette az útját és itt töltött három napot, mivel barátnője történetesen idevalósi. Renáta cukorbeteg, kis kézi táskájában inzulin és biciklikulcs lapul a női dolgok helyett. Vele beszélgettünk.

Vásárhely24: – Mikor és milyen indíttatásból vállalkoztál erre az elképesztő útra?

Marton Renáta: – Dolgoztam Angliában és Norvégiában, ahol szinte hagyománya van annak, hogy egy fiatal megszakítja tanulmányait, vagy munkáját és nyakába veszi a világot, beutazik pár országot. Mivel egy csomó ilyen történetet kellett végighallgatnom, elgondolkodtam, milyen jó dolog ez. Nemsokára minden úgy alakult, hogy én is vettem repülőjegyet Oslóból Bangkokba és elrepültem a Távol-Keletre, hogy eltöltök az ottani országokban egy kis időt.

V24: – Honnan jött az, hogy biciklivel jössz haza?

M. R. : – Eredetileg hátizsákos turistaként csak Thaiföld, Kambodzsa, Laosz és Indonézia felkeresése volt a tervem, de három hónap kinti élet után találkoztam egy francia sráccal, aki már 4 éve kerékpárral járta a világot. 19 órán át beszélgettünk, aminek hatására úgy döntöttem, aki addig alig látott kerékpárt, azzal fogok hazatekerni. Szereztem egy megbízható biciklit, Malajziában találtam egy biciklis gurut, hazaszóltam, hogy adják el az autómat mert kell a pénz, leutaztam még délebbre, Szingapúrba, mert oda rendeltem meg a szükséges dolgokat és nekivágtam a még nagyobb kalandnak. Ez 2016 júliusában történt.

V24: – Hogyan kezdődtek a biciklis kalandok?

M.R. : – A kerékpáros útvonalam úgy alakult, hogy Szingapúr, Malajzia, Thaiföld, Burma, India. Indiából repülnöm kellett Dél-Iránba, mivel a kettő között ott van Pakisztán és odavaló vízumot csak idehaza állítanak ki. Iránból, Örményország, Grúzia, Törökország majd az összes balkáni állam érintésével a minap léptem be Magyarországra, Ásotthalomnál és Vásárhelynek vettem az irányt. Kétfajta biciklis utazó van, aki csak teker, teker, mindegy merre, a másik aki pedig kirándul, érdekli a táj, a kultúra és az ott élők. Én ez utóbbiak közé tartozom, volt hely ahol 10 napra is megálltam. Ha őszinte akarok lenni, nem is nagyon szeretek biciklizni. Hogy akkor miért bringázok mégis? Mert ez kapukat nyit meg, bármerre tekertem kedvesek, közvetlenek, barátságosak voltak az emberek, kíváncsiak voltak rám, rengeteg élménnyel gazdagodtam.

V24: – Legjobb és legrosszabb élmény?

M. R. : – Nehéz ezt megfogalmazni. Thaiföldön például mindenki nagyon kedves, szeretik a turistákat, semmivel semmi probléma, de emiatt kicsit ingerszegénnyé vált az utazás, melyet egyébként még az utam elején nem bántam. Burma például azért volt egy adrenalinbomba, mert az országban pár éve még diktatúra volt, és a régi rendszer még bele van égve az emberekbe, nem is beszélve arról, hogy az országban nincs áram, csak este 6 és 9 között. Az egyik legkülönlegesebb ország Irán volt, mely az egyik legkellemetlenebb élményt is tartogatta, mégis összességében pozitívan tudok róla mesélni.

Az emberek annyira vendégszeretőek, hogy azt mi itthon el sem tudjuk képzelni. Bárhol álltam meg pihenni, megláttak már tálcával jöttek oda hozzám, délután, este pedig meghívtak vendégségbe, így sehol sem volt gond a szállással. Vallásuk szerint a vendég Allah barátja, azzal jól, kivételezve kell bánni. Női mivoltomból fakadóan adódtak csak problémák, de az is csak addig, míg meg nem értettem az eltérő kultúrából fakadó okokat. A nők a Közel-Keleten nem nagyon biciklizhetnek, sőt egybe-ruhába kell hogy járjanak, hogy minél kevesebbet mutassanak magukból a férfiaknak. A férfi ott nem érinthet nőt az anyján, lánytestvérein, majd később feleségén kívül senkit. Ez a kötelező önmegtartóztatás egy olyan szexuális feszültséget okozhat, hogy egy fedetlen fej, haj, vagy váll látványa is elragadtat egyeseket. Iráni utam elején történt, hogy egy motoros férfi szándékosan elütött biciklizés közben, majd a földön taperolni kezdett, és a szeméből láttam, meg is akart erőszakolni. Ez egyszeri eset volt, és talán máshol is megtörténhetett volna. Testi kontaktus nincs férfi és nő között, viszont az természetes hogy a férfiak egymást átölelve, vagy kézen fogva sétálnak az utcán, mivel senki fel sem tételezi, hogy melegek, azt a vallás is tiltja.

Itt egyébként hidzsábban jártam, ebben is kellett fényképezkedni a vízumhoz, ami egy kendő, mely a fejet takarja, az arcot kivéve. Ezen kívül, nem vagyok házas, sőt el sem vagyok jegyezve, de itt vettem és hordtam karikagyűrűt, mivel ez azt jelzi, ne is próbálkozzon senki, van párom.

Burmában pedig még volt olyan kalandom, hogy végig figyelték az utamat, sőt követtek is városról városra, ami nagyon nyomasztó volt, de atrocitás nem ért. Iránban is tévedtem olyan helyre, ami miatt fokozottan figyeltek és rendőrautóval követtek, ekkor egy atomlétesítmény közelében bringáztam, tudtam meg utólag.

V24: – Vásárhelyről merre visz az utad és mi történik veled ezután?

M.R. : – Budapest felé indulok, ahová két megálló után egy fesztivál miatt megyek fel, onnan Tatára és a Balaton-felvidék felé biciklizek és az ünnepekre érek haza Zalaegerszegre. Hogy utána mit csinálok, még nem tudom. A munkába is visszatérhetnék azonnal, de arra nagyon nem vágyom. Le kell ülnöm és összegezni a két év alatt megélt élményeket. Blogot kezdtem írni, mely Burmában megszakadt – lévén nem volt áram – de úgy érzem, jó lenne egy könyvbe sűríteni az élményeket.

V24: – Mivel lettél más, több ezalatt a másfél-két év alatt?

M.R. : – Ezt lehet, hogy mások, akik ismernek azok tudják majd a legjobban megfogalmazni, de úgy érzem nyitottabbá, befogadóbbá váltam. Rengeteget tanultam és tapasztaltam, megtanultam kilépni a komfortzónámból és elfogadni a bizonytalan másnapot.

V24: – Köszönjük szépen!, További sok sikert, és várjuk a könyvet.

Renáta történetét – Burmáig – blogján is nyomon követhetik, IDE kattintsanak.

Facebook oldala pedig ITT olvasható.

Egyes fotóink is innen valók.