Kivívták az elismerést

Óriási dicséret illeti mind a három versenyzőt, hiszen a mindannyiukra kimért feladatot hibátlanul teljesítették. Mondhatná az, aki az eredményeinket követi, hogy Esztinek könnyű, hiszen zsinórban negyedszer nyeri a korosztálya, vagy az idősebbek versenyét. A mentális terhet legyőzni nehezebb, mint a fizikait, hiszen mindenki őt szeretné megverni. Tudatosan készülnek ellene, Esztinek nem szabad hibáznia. Bár még újonc korosztályú, azonban nem titkolt célunk a technikai felkészülés mellett, már készülünk a kadet korban elengedhetetlen mentális képesség erősítésével. Pl: edző nélkül, önállóan is helyt kell állnia, tökéletes önállóságra kell nevelni. Egy nemzetközi versenyen az edző, csak távoli szemlélője lehet „művének” Azt tapasztalom, jó úton haladunk.
Ádám, mint Eszti is a reménység keret utánpótlás válogatott tagja. Célunk, korosztályában a dobogó megtartása. Ez ebben az évben már úgy tűnik sikerült. Réka a hétvégi versenyen végre leküzdve önmagát, utat nyitott a benne lévő tudásnak. Megtört a jég – mondanánk hétköznapi nyelven. Csodálatos, magabiztos vívással lett 2. helyezett.
További vásárhelyi eredmények:
Gyermek lány tőr
2. Molnár Réka
8. Papp Jázmin
11. Hudák Anna
Gyermek férfi tőr
3. Gémes Ádám
11. Juhos Benedek
30. Sós Levente
Serdülő női tőr
1.Wolf Eszter
Serdülő férfi tőr
22. Papp Medárd
25. Miskolczi Miklós
forrás: Magyary Ágnes