Nem lesz békés meccs Békésen

A viharsarkiak ellen – akik kiegészülnek legendás szurkolótáborukkal – nem lesz könnyű dolga Vas Péteréknek. A békésiek két fordulóval ezelőtt éppen azt a Győrt verték meg, akik ellen néhány hete küzdelmes meccsen diadalmaskodtak Utasi Gábor fiai, így igazi rangadóra számíthatnak a szurkolók. A hazaiaknál a vásárhelyiek által az előző szezonokból már jól ismert Koma és Krstic remekelt az idén alaposan megerősödött mezőnyben. Az együttes mutatója ennek ellenére negatív, 4-6-tal kilencedikek, úgy hogy eggyel többet játszottak, mint a Kosársuli.
A Vásárhely két hét szünet után, a Nyíregyháza ellen vereséget szenvedett hazai pályán. Szabó Péteréknek az utolsó negyedben semmi sem jött be, emiatt hatodszor hagyhatták el lógó orral a parkettet. A Hódmezővásárhelynek továbbra sincs könnyű dolga a sűrű mezőnyben, amit jól jellemez, hogy ha két győzelemmel többet jegyeznének, akkor a tabella hatodik fokán tanyázhatnának, még nincs veszve a 2017-18-ra kijelölt cél: elérhető még a nyolcadik pozíció. Ehhez azonban – ahogy egy hete a gárda légiósa Nemanja Gajic mondta – hinni kell a győzelemben.
Forrás: Martonosi János
Címkék:
kosárlabda