Felezi a város cége a közös képviseleti díjat

A város cégének – a HMSZ zrt-nek – most alakult alegysége venné át a közös képviselet minden olyan vásárhelyi társasházban, ahol ezt igénylik, mondta csütörtökön Cseri Tamás települési képviselő.
A cég a felújításokat, ügyintézést, könyvelést, lakókkal való kommunikációt, egyszóval mindent felvállalna, hogy az egyre szaporodó panaszok megszűnjenek. A HMSZ Zrt munkatársai jelenleg tanfolyamra járnak, és november végére tizenhatan vizsgáznak közös képviselőnek, a legfrissebb ismeretekkel felvértezve – mondta Cseri.
Első körben azokat társasházakat, lépcsőházakat keresik fel, ahol sok, vagy döntő részben önkormányzati lakások is találhatók. Ilyen például az egyik szabadság téri tömb is. Nekik a 5-6 ezer forintos közös költség közös képviseleti díját megfeleznék, így ha váltanak az ott lakók 1285 forint helyett 685 forintos ügyintézői díjat fizetnének.
Ez a összeg maradhatnakaz ott lakók zsebében, de egy közös fejlesztési számlát is képezhetnének belőle.
A lakókat levélben keresik meg, majd lakógyűlést hívnak össze, ahol ismertetik ajánlatukat.
A város belépne a vásárhelyi lakásszövetkezeti és közös képviselői piacra