Nem sikerült a poros-terv

A gyanú szerint a két szatymazi gyanúsított közel 40 gramm új pszichoaktív anyagnak minősülő fehér port szerzett meg, majd adtak át egy harmadik személynek 2017. november 3. napján. Ezeken túlmenően a szatymazi ingatlanukban több mint fél kg fehér port, illetőleg sárga színű port tartottak, amelyek szintén új pszichoaktív anyagnak minősülnek, illetőleg a nyomozó hatóság a házkutatás során további kábítószer, illetőleg új pszichoaktív anyag csomagolásához, kiméréséhez szükséges eszközöket foglalt le.
A gyanúsítottak cselekménye alkalmas átadással elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének a megállapítására.
A gyanúsítottakkal szemben hasonló jellegű bűncselekmény miatt az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálata, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság is folytat büntetőeljárásokat.
A főügyészség az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyének okán indítványozta mindkét gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírájánál.
A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva a gyanúsítottak előzetes letartóztatását egy hónapi időtartamra elrendelte. A bíróság végzése nem jogerős, azzal szemben gyanúsítottak és védőik szabadlábon való védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.
forrás:
Dr. Kopasz Zsolt
főügyész