Futni tök jó!

A vállalkozó kedvűek 2 – 5 – 10,5 és 21,1 km távon indulhatnak – mondta Bednár László főszervező.
A 2 km-es táv helyszínéül az Emlékpark szolgál, míg a három hosszabb távot az emlékpark és Kistelek között rendezik meg. Az első két évben Balástya környékén futottak, de tavaly felvették a kapcsolatot az Emlékpark vezetésével és Kistelek városával, akik örömmel álltak a sportrendezvény mellé.
Ez nem csak verseny, hanem családi nap is. A nevezésekből látszik, hogy sok olyan induló lesz, aki családjával érkezik, így míg pl. Apuka gyűri a félmaratont , addig Anyuka valamelyik rövidebb távon indul, a kisebbeknek pedig 2 kilométeren versenyeznek.
Bednár László szerint a rendezvény sikeréhez már csak egy dolog kellene: a jó idő.
Az előrejelzések szerint: „Szombaton estig változóan felhős, nagyrészt napos idő lesz. Este kezdődhet erősebb felhősödés. A DK-i szél megélénkül. Napközben marad a 11-15 fokos hőmérséklet.”