Konferencia a zsidóság múltjáról

A kiállításmegnyitóra érkezőket köszöntve Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője hangsúlyozta: a város egyedülálló vidéki település az országban, ahol a holokausztot és a kommunista pártállami diktatúra idejét egyaránt állandó kiállítás mutatja be: a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely és az Emlékpont.
Czingel Szilvia kulturális antropológus, a Centropa Alapítvány munkatársa elmondta: a tárlat anyagának alapját az alapítvány által tizenöt országban készített kétszázhúsz életmű-interjú és mintegy ötezer fénykép adta. A gyűjtőmunka során sok, az első világháborúhoz kapcsolódó történettel és fotóval találkoztak a Centropa munkatársai, akik végül a kurátor, Czingel Szilvia irányításával az első világháború időszakának szubjektív olvasataként hozták létre a tárlatot.

A konferencián és a kiállítás megnyitóján is részt vett AharonTamir, az Élet Menete nemzetközi igazgatója, aki leszögezte: fontos emlékezni a hetvenhárom évvel ezelőtt történtekre, s bár voltak, akik tagadták a holokausztot, mára már emléknapja is van, január 27., az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója. A Tel Avivból érkezett igazgató úgy véli: a szélsőséges eszmék elleni mozgalomban a legmeghatározóbb elem az oktatás, amely során meg kell ismertetni a fiatalokkal a Soá történetét – s ebben az ilyen intézmények, mint a hódmezővásárhelyi Emlékpont és az általa működtetett Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely fontos szerepet töltenek be – hogy sem a holokauszt még egyszer ne következhessen be.
Csoda, hogy hetvenhárom évvel a holokauszt után egy vidéki városban működik egy hitközség, amely rendszeresen megtartja hagyományos ünnepeit – jelentette ki Erdélyi Miklós. A Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke hangsúlyozta: az, hogy Vásárhelyre mégis térhettek vissza az elhurcoltak közül annak köszönhető, hogy az egyik szerelvényt Auschwitz helyett Strasshofba irányították. A hitközség vezetője szerint emlékezni és emlékeztetni kell, s megmutatni a mai fiataloknak, hogy mit adott a zsidóság a magyar társadalomnak és aztán hogyan hagyta cserben a zsidóságot a magyar többségi társadalom.
A megnyitót követően a közgyűjtemény konferenciaterében az Utak és problémák. Fejezetek a magyar zsidóság múltjából című tanácskozás első előadója, Czingel Szilvia a kiállítás címét – Szerelem papírrepülőn – adó történetről elmondta: a fotográfus Kinszki Imre papírrepülőre írt levéllel hívta első randevújukra későbbi feleségét, azonban a tehetséges fotóművész is a Soá áldozata lett, mint sokan azok közül, akik a kiállítás képein szerepelnek.

Az előadó elmondta, hogy kutatásai alapján az első világháborúban két-háromszázezer magyar zsidó harcolt és az interjúk készítése során úgy tapasztalták, büszkén vállalták a haza szolgálatát, s az, hogy közülük sokan visszatértek, annak köszönhető, hogy – képzettségüknek megfelelően – nagy számban mérnökként, vagy orvosként nem a harcvonalban teljesítettek szolgálatot, nagyobb esélyt kapva a túlélésre.
Urbancsok Zsolt, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltárának főlevéltárosa a makói zsidóság tárgyi kultúrájáról tartott előadásában a makói levéltár különleges forráscsoportját mutatta be, az 1830-as, 1840-es évekből megmaradt zsidó móringleveleket. Ezekben a házassági szerződésekben a menyasszonyok hozományát nemcsak összegszerűen, hanem tételesen is felsorolták. Ezekből derült ki, hogy az 1800-as évek közepén a település egyik leggazdagabb lányának, Pulitzer Rózának a hozománya harmincszor volt több, mint a helyi középréteghez tartozó Deutsch Lénié, s hogy a kávézás csak a felsőosztály divatja volt és a hozzá szükséges, értékes ezüsttárgyak is bekerültek a móringlevelekbe.

A kiskunmajsai történész, Pap Eliza az újpesti zsidóság küzdelmét vázolta fel a német megszállástól a deportálásig. Mint elmondta, Újpest tizenkilencedik századi alapításától a zsidók jelentős szerepet töltöttek be a város életében, amelynek ipartelepei zömmel zsidó alapításúak. A történész sorra vette a zsidókat ért jogfosztás folyamatait, és az erre a zsidó és keresztény lakosság részéről adott reakciókat. A helyi képviselőtestület például a központi intézkedéseken felül akkoriban több olyan szabályt fogadott el, amely a zsidókat korlátozta és előfordult, hogy egy-egy kiürített lakásért a helyi polgárok között verekedés alakult ki. Az előadó szólt arról is, hogy Újpesten is sokan mentettek zsidókat, akik közül közel ezren köszönhetik életüket az embermentőknek.
A konferenciát záró előadásában Vanderstein Noémi, tanár, a zsidó vallástudományok doktora az egykori vásárhelyi zsidó népiskola történetét mutatta be. A Szeremlei utcai épületben – amely ma a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelynek ad otthont – az első négy osztályt végezték a gyerekek, s mint a ma még élő, egykori tanítványok elmondták, fontos tantárgy volt a héber nyelv, a bibliafordítás, de részletesen foglalkoztak a magyar irodalommal és történelemmel is, és mind a magyar, mind a zsidó ünnepekről egyaránt megemlékeztek. Az előadó felidézte az iskolában tanító Gruber László és Havas Hajnal emlékét is, akik a gyerekeknek ugyanúgy megtanították a Himnuszt és a Szózatot, mint a héber imádságokat.
A konferenciát zárva Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője kijelentette: ha a múltat megváltoztatni nem is tudjuk, feladatunk, hogy annak hibái ne történjenek meg a jövőben, ennek pedig eszköze az oktatás és a valós történelmi ismeretek átadása.

Forás: Emlékpont