Családi történetek az első világháborúból

A kiállítás megnyitóján először Miklós Péter intézményvezető köszöntötte a vendégeket. Elmondta, a város egyedülálló vidéki település az országban, ahol a holokausztot és a kommunista pártállami diktatúra idejét egyaránt állandó kiállítás mutatja be: a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely és az Emlékpont.

Forrás: Emlékpont Múzeum/Arany-Tóth Attila
Czingel Szilvia kulturális antropológus, a Centropa Alapítvány munkatársa elmondta: a tárlat anyagának alapját az alapítvány által tizenöt országban készített kétszázhúsz életmű-interjú és mintegy ötezer fénykép adta. A gyűjtőmunka során sok, az első világháborúhoz kapcsolódó történettel és fotóval találkoztak a Centropa munkatársai, akik végül a kurátor, Czingel Szilvia irányításával az első világháború időszakának szubjektív olvasataként hozták létre a tárlatot.
A cím, Szerelem papírrepülőn egy szomorú történetből ered: a fotográfus Kinszki Imre papírrepülőre írt levéllel hívta első randevújukra későbbi feleségét, azonban a tehetséges fotóművész is a Soá áldozata lett, mint sokan azok közül, akik a kiállítás képein szerepelnek.

Forrás: Emlékpont Múzeum/Arany-Tóth Attila
A kiállítás megnyitóján és az utána tartott konferencián is részt vett Aharon Tamir, az Élet Menete nemzetközi igazgatója, aki leszögezte: fontos emlékezni a hetvenhárom évvel ezelőtt történtekre, s bár voltak, akik tagadták a holokausztot, mára már emléknapja is van, január 27., az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója.
A Tel Avivból érkezett igazgató úgy véli: a szélsőséges eszmék elleni mozgalomban a legmeghatározóbb elem az oktatás, amely során meg kell ismertetni a fiatalokkal a Soá történetét – s ebben az ilyen intézmények, mint a hódmezővásárhelyi Emlékpont és az általa működtetett Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely fontos szerepet töltenek be – hogy sem a holokauszt még egyszer ne következhessen be.

Forrás: Emlékpont Múzeum/Arany-Tóth Attila
Csoda, hogy hetvenhárom évvel a holokauszt után egy vidéki városban működik egy hitközség, amely rendszeresen megtartja hagyományos ünnepeit – jelentette ki Erdélyi Miklós. A Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke hangsúlyozta: az, hogy Vásárhelyre mégis térhettek vissza az elhurcoltak közül annak köszönhető, hogy az egyik szerelvényt Auschwitz helyett Strasshofba irányították.
A hitközség vezetője szerint emlékezni és emlékeztetni kell, s megmutatni a mai fiataloknak, hogy mit adott a zsidóság a magyar társadalomnak és aztán hogyan hagyta cserben a zsidóságot a magyar többségi társadalom.
(Borítókép és információk: Emlékpont Múzeum/Arany-Tóth Attila)
Előző cikk az előkészületekről: