Országos verseny a zsidók múltjáról diákoknak

A vetélkedőt immár 9 éve rendezik meg, és a zsidóság és a magyarság együttéléséről, az akkori korszak emlékeiről szól, valamint arról a környezetről, amelyben a zsidók éltek a vészkorszak idején. A lexikális tudás mellett a résztvevő 7 csapat – amelyek közül 3 határon túlról érkezett – különféle, aktivitást igénylő feladatok teljesítésével adtak számot tudásukról.
A versenyt ünnepélyesen Vágó János Hódmezővásárhely megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási-, Kulturális-, Ifjúsági-, Sportbizottságának elnöke nyitotta meg. Beszédében megköszönte, hogy Hódmezővásárhely ad otthon az elődöntőnek. “Örülök, hogy a középiskolások ilyen vetélkedőkön részt vesznek, aki még nem járt városunkban, javaslom, hogy nézzen szét, és ha jól érzik magukat, térjenek vissza a későbbiek során is hozzánk” – mondta Vágó János.
Vágó János
Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője is köszöntötte a versenyzőket. Beszédében kitért az Emlékpont tevékenységi körének ismertetésére is. „Egyedi intézmény a miénk, a vidéki Magyarország egyetlen olyan intézménye amely a kommunista diktatúra bűneit és diktatúráját, illetve a 20. századi nácizmus világát és szörnyű következményeit bemutatja, utóbbit a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen. Öröm számunkra, hogy a Wallenberg Egyesület itt rendezi meg a regionális fordulót, és öröm, hogy határon túli és magyarországi intézményből is érkeztek a diákok. A mi munkák lényege, hogy tárlatokon, tudományos tevékenységeken, rendhagyó történelemórákon és konferenciákon keresztül képviseljük a szabadság és az emberi méltóság értékeit. Hiszem, hogy ezek az értékek tesznek bennünket emberré” – mondta dr. Miklós Péter.
Dr. Miklós Péter
Az egybegyűlteket dr. Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány elnöke is köszöntötte. Beszédében kitért az egyesület munkájára. Megtudhattuk, az egyesület 1988 decemberében alakult, 29 éve működik. Mindenfajta vallási, nemzeti, nemzetiségi és etnikai diszkrimináció ellen fellépnek. Toleranciát hirdetnek, és a másság tiszteletét. Fő célkitűzése az egyesületnek, hogy arról az időszakról, amikor ezek a jogok nagyon sérültek, pl a vészkorszakban, minél több információt vigyenek el minél mélyebbre gyerekekhez, ifjúsághoz.
Dr. Sebes József
Idén, a versenyen a lexikális tudás, és a játékos és kreatívabb elemeket vegyítették, és már otthonra is kaptak feladatokat a diákok. Regisztrációs levelet kellett például készíteniük, miért akarnak résztvenni ezen a vetélkedőn, illetve Facebook-feladatuk is volt. Az Emlékpontban tesztkérdések várták őket többek között, majd a Zsinagógában a csapatok forgószínpad szerűen oldottak meg feladatokat, a kiállítóhely adatbázisát segítségül használva.
A vetélkedőre a csapatok már az általuk készített kisfilmmel érkeztek az Emlékpontba, amelyben a környezetükben élőkkel rögzítettek beszélgetést a vetélkedő témájáról, s amelyeket közösen tekintettek meg. Ezt követően Urbancsok Zsolt, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltárának főlevéltárosa játékmesteri irányítása mellett mobiltelefonos applikáció használatával adtak választ a csapatok a nekik feltett kérdésekre.
Fotó: Arany-Tóth Attila
A vetélkedő délután a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen folytatódott, az itt vetített filmrészletek alapján kellett válaszolni a csapatoknak számukra feltett kérdésekre, majd forgószínpadszerűen több állomáson várták őket a feladatok. Ezek egyike volt a kiállításban megtalálható érintőképes terminál, amelynek segítségével a hódmezővásárhelyi zsidóság történetével kapcsolatos kérdéssorra kellett jó válaszokat adniuk.
A regionális verseny résztvevői. Fotó: Arany-Tóth Attila, Emlékpont
Az indulók csapatok munkáját értékelő zsűriben helyet kapott az egyesület elnöke mellett Gasparics Judit, a budapesti Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola tanára, Gábor Veronika, a Raoul Wallenberg Egyesület tagja, Partl Alexandra Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője, valamint Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze.
Pálfi Noémi Szerbiából érkezett csapattársaival, a Vajdaságból, Adáról. A 12. osztályos diáklány elmondta, elsősorban otthon készültek fel a mai vetélkedőre. Filmet is forgattak a megmérettetésre: “Egy magyar anyuka és egy zsidó származású apuka fiáról forgattunk filmet” – mondta Noémi, majd hozzátette, nagy szomorúsággal tölti el, hogy több millió ember meghalt a Holokauszt idején.
Pálfi Noémi
A délutáni eredményhirdetésen első díjat vehetett át és a vetélkedő országos fordulójába jutottak a sarkadi Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium „Sarkadi Ady-sok 1” nevet választó csapatának tagjai: Molnár Mónika, Dobi Richárd és Croitor Dávid, felkészítőjük Szőke Imre Csaba.
A második helyen holtversenyben a nagyszalontai Elméleti Líceum Szalók Balázs Dávid, Balog Csaba Norbert, Zsura László összeállítású, az „Arany sasok” nevet viselő csapata (felkészítő: Otohál Ottó Levente) osztozott az iskolatárs, „Hamsza” csapattal, amelynek tagja volt Bront Zsanett, Nagy Dóra és Éles Dávid (tanáruk Orbán Beáta).
A negyedik hely Makóra került: a Návay Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium „Návay trió” csapatában Fehér Nikol Peggy, Riczó Dominik és Gera Ákos versenyzett, felkészítőjük Varga Gyöngyi tanárnő. Az ötödik helyen a szerbiai Ada Műszaki Iskolájának csapata végzett, hatodik lett a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium csapata, a „Rebena”, míg a hetedik helyen iskolatársaik „Demos” nevet viselő csoportja végzett.
A makói csapat , fotó: Arany-Tóth Attila
A vetélkedő a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány, a Budapesti Vendéglátóipari és Humán SzC Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely, valamint a hódmezővásárhelyi Emlékponttal közösen valósult meg.
A vásárhelyi fordulót értékelve a szervezők és a házigazdák egyetértettek, hogy a jövő évi vetélkedő egyik elődöntőjét ismét Hódmezővásárhelyen, az Emlékponttal együttműködésben fogják megrendezni.
Ács Helga, Emlékpont