Ki lehet törni a tétlen élet csapdájából?

„[A]világot nem a rablók, nem a tűzvészek pusztítják el, hanem a gyűlölet, az ellenségeskedés meg ez a sok sekélyes civakodás…” – fogalmazza meg Jelena Adrejevna (Gidró Katalin) a II. felvonásban. A tudós Alekszandr Vlagyimirovics professzor (Jakab Tamás) fiatal és csinos, második felesége azért maga is hozzá tesz ennek a világnak a pusztulásához. Az ő vétke nem a gyűlölködés, hanem a dologtalanság. Az unalom, ami ellen nem tesz semmit, még csak a próbálkozás szintjén sem. Ezzel nincs egyedül a darabban.

Jelena Adrejevna (Gidró katalin) után a darabban Ványa (Pataki Ferenc – képen) és a doktor (Sorbán Csaba) is epekedik

A történet szereplőinek többsége megrekedt életük egy pontján, ahonnan kitörni képtelen állatként vergődnek – és nyavalyognak. Tragikusabbnál, tragikusabb sorsok vonulnak fel a színpadon, mint céllövöldében a bábuk. A professzor fiatalságát siratja. Ilja Iljics (Gömöri Krisztián zseniálisan formálja meg az elszegényedett földbirtokos karakterét) annyira ostoba, hogy észre sem veszi, mennyire csak mások kiszolgálásáért él.

Asztrov doktor (Sorbán Csaba) és Ilja Iljics (Gömöri Krisztián)

Asztrov doktor (Sorbán Csaba) tragédiája idealizmusában keresendő: eszméi süket fülekre találnak, ami őt magát is meggyötört, cinikus emberré teszik. Szonya (Waskovics Andrea) fiatal és szerelmes, de érzéseit nem viszonozza a doktor. És ott van még a címszereplő, Szonya nagybátyja, Ványa (Pataki Ferenc), aki egész életét a gazdaság irányításába ölte, elmúlt felette az élet úgy, hogy nem is élt igazán.

Ványa bácsi (Pataki Ferenc)

120 évvel ezelőtt írta Csehov a Ványa bácsit, egyik kedvenc témájának első érett megfogalmazását. Az emberi lustaság, gyávaság, a felelőtlenség természetét vitte tökéletesen színpadra Csehov. Szorgalmasan kutatta, hogyan tettetik magukat az emberek tudatlannak, naivnak, tehetetlennek, szerencsétlennek, miközben egyszerűen csak lusták, nem veszik a fáradságot, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért, hogy egyáltalán döntést hozzanak. Mindent megtesznek, hogy ne kelljen felnőtté válniuk, inkább hazugságba, önsajnálatba menekülnek.

A vidéki birtokon összegyűlt kompánia csak menekül a problémák elől. Felmerül a birtok eladásának gondolata, de Ványa kifakadásának köszönhetően a professzor eláll az ötlettől, és inkább elhagyja feleségével együtt a birtokot. A többiek pedig visszasüppednek korábbi életmódjukba, hogy tovább éljenek egy olyan életet, amiben nem boldogok, és soha nem is voltak azok.

Szonya (Waskovics Andrea)

„Végigéljük a napok, az esték hosszú-hosszú sorát; türelmesen elviseljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel sújt a sors; nyugalmat nem ismerve dolgozni fogunk másokért most is, öregkorunkban is, ha meg üt az óránk, békésen meghalunk, és ott, a síron túl, majd azt mondjuk, hogy szenvedtünk, sírtunk, sok volt a bánatunk, és az isten megsajnál bennünket, és mi ketten – te meg én, drága bácsikám – megérjük ott a gyönyörű szép, fényes életet, örülni fogunk, meghatott mosollyal tekintünk vissza majd mostani boldogtalanságunkra – és megpihenünk.” – fogalmaz Szonya a darab legvégén egy életről, ami csak alig nevezhető életnek.

Asztrov doktor (Sorbán Csaba) és a háttérben a Hucleberry Guys

A szegedi közönség Bodolay Géza értelmezésében láthatta Csehov művét. A rendező ezúttal is sok elidegenítő effektust használ (például a fel-le emelkedő dolgozóasztal, vagy az Ördög említésére húrba csapó Huckleberry Guys formáció, akik az egész darab alatt szolgáltatták a zenét), de nem burjánzó módon. A hangulatteremtés ennek ellenére sem sikerült tökéletesre. Tragédia és komédia között a néző ugyanolyan idegesen vergődött, mint maguk a szereplők saját sorscsapdájukban.

ÉR.