Mentőhelikopter szállt le Vásárhelyen a Szent István téren

A rendőrség megyei sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint mentőhelikoptert is riasztottak Vásárhelyre, mivel egy idős, kerékpárral közelekdő nő szenvedett balesetet a Szent István tér Dáni utcai torkolatánál. A szóvivő elmondta, más jármű nem érintett a balesetben. Azt egyelőre nem tudni, a hölgy az esés következtében szerzett súlyos sérülést, vagy rosszullét miatt esett el.
A kiérkező mentősök újraélesztésén dolgoznak. A 47-es mellett rendőrök helyszínelnek, a Bárka elnevezésű halbolt mellett az utat a Dáni utca felé és vissza, lezárták.
Frissítés: a rendőrség sajtóosztályán elmondták, az elsődleges adatok szerint a nő kerékpározás során rosszul lett, majd elesett. A mentőszolgálat kórházba szállította.