Az orvosi hivatás nem csak orvoslásból áll

Leülök a váróteremben és hallgatom a mindszenti betegeket, akik szintén rá várnak, de ezért mégsem panaszkodik senki, tudják, hogy éppen a fekvő betegeket járja. Inkább egymással törődnek, kérdezgetik egymást a családról, gyerekekről unokákról. Aztán nyílik az ajtó és belép Ávéd doktor. Nem lazán, de elegáns udvariassággal köszön mindenkinek. Behív és máris sorolom a kérdéseimet:

–    Hogyan tudta meg, hogy nyert?
–    Május 16-án csörgött a telefonom az ismeretlen számról egy ismeretlen hang köszöntött. Először arra gondoltam, hogy valami felmérés vagy közvélemény-kutató. A hölgy közölte, hogy jelöltek az év praxisa díjra. Azt sem tudtam miről van szó. Mondtam is neki. Nagyon meglepődött, de röviden elmondta és tájékoztatott, hogy a legjobb 10 egyike vagyok az Év Praxisa pályázaton. Nem igazán értettem, mert én sehova nem pályáztam! Még a közösségi portálokon sem vagyok jelen. Az nem az én világom. Az asszisztensem meg is kérdezte: „Baj van? Rossz hírt kapott?” Pedig csak nem értettem mi történt. Este mégis utána néztem az elmondottaknak és megdöbbentem. Csodálatos történetekkel jelöltek erre a díjra.

–    Hogy lehet az, hogy egy Csongrád megyei kisvárosból ennyi szavazat érkezett?
–    Ez engem is meglepett! De amint a végén kiderült nem csak a mindszentiek, de az innen elszármazottak is rám szavaztak, valami olyan kampányt indított Mindszent önkormányzata és a média, ami számomra felfoghatatlan. Különösen azért, mert négyóránként lehetett szavazni egy-egy embernek.

–    A végeredmény mégis 25.463 szavazat lett!
–    Így van, de egy csongrádi kolleginával- Dr. Gali Idával- mindvégig fej-fej mellett haladtunk. Vele szeptember 5-én az eredményhirdetésen találkoztunk is. Rendkívül barátságos, jó szakembert ismerhettem meg benne. De volt egy másik díjazott is Dr. Kovács Rozália az erdélyi Mádéfalváról, akivel szintén jót beszélgettünk, hiszen a sors mosolya, hogy Édesapám Dr. Ávéd László ettől a településtől alig 50 kilométerre született, így földikként is örvendhettünk egymásnak. Ráadásul az is kiderült, hogy az ő édesanyja volt Édesapám tanító nénije.

–    Úgy mondja ezt, mintha a szívében élne Erdélynek ez a része.
–    Nem csak ez a része. Istennek hála, hogy kamaszként több hetet tölthettem el Erdélyben, ott ismerkedtem meg a népzenével. A zene egyébként is közel áll hozzám, de elsősorban autentikus zenét kedvelem és gyakran hallgatom például a Muzsikás együttest is. A komolyzene jótékony hatása pedig egyértelmű.

–    Szabadidejében zenét szokott hallgatni?
–    Szabadidő? Ha arra gondol, hogy ülök a televízió előtt és sorozatokat nézek, vagy fekszem a napon és süttetem a hasam, akkor az nem én vagyok. Sokkal inkább választom az aktív pihenést. Örömmel vadászok vagy egyéb olyan dolgokkal foglalkozom, amik mások számára is hasznosak, értéket teremtenek. Gyakran hívnak egy-egy helyi eseményre, akár szervezőként, akár előadóként. Büszke vagyok arra, hogy 2006-ban megkaptam a Mindszent Közéletéért Emlékérem Kitüntetést is. Fontos számomra a hagyományok megőrzése és azok tiszteletben tartása. Jelenleg is készülőben vagy egy újabb könyv, amely bemutatja a Mindszenthez kötődő orvosokat, gyógyszerészeket és állatorvosokat.

–    Ennyire fontos az, hogy egy orvos aktívan részt vegyen a település életében?
–    Véleményem szerint elengedhetetlen. Nem csak kívánatos, de szinte kötelezettség is, aminek örömmel teszek eleget. Az orvosi hivatás nem csak az orvoslásból áll, ezt még Édesapámtól tanultam meg, aki szintén a háziorvos volt a településen.

–    Mindezek mellett Ön a tudását is átadja a fiataloknak.
–    Igen, oktatok a Szegedi Egyetemen, graduális és posztgraduális képzéseken.

–    A váróteremben volt időm hallgatni a betegeit. Nem zavarja, hogy Jánosnak, az idősebbek Jancsikának hívják és alig hallottam azt, hogy doktor úrként emlegetik?–    Miért zavarna? Nem ezen múlnak a dolgok – mondja nevetve. Tudja, a legaranyosabb egy négy év körüli kislány volt, aki „kócos doktor bácsinak” hívott. De édesapámat is „bajúszos doktor bácsinak” hívták!

–    Persze így már érthető, hogy több szavat érkezett Önre „Az év praxisa a Kárpát-medencében” díjra, mint ahányan Mindszenten élnek.
–    Valójában a díjat nem csak a szavazóknak köszönhetem, hanem munkatársaimnak is. Hevesi Józsefné 34 évig volt az asszisztensem, Nagyné Tóth Szilviával (képünkön) pedig 26 éve dolgozunk együtt. Ehhez az elismeréshez ők is kellettek!

–    A beszélgetésünk elején említette, hogy nincs fent egyik közösségi portálon sem. Szavazni viszont az interneten lehetett. Így az idősebbek kimaradtak ebből.
–    Részben! –mosolyodik el. Volt egy idős néni, aki hallott a szavazásról és azt mondta, hogy mondjam meg a bizottságnak, hogy Ő is rám szavaz, de nincs internete. Majd mikor elmondtam, hogy nem így működik, akkor kis gondolkodás után így szólt: „Akkor imádkozok magáért!”

-Salánki-