Egészségnap Csongrádon

Mindez akár hétvégi családi program is lehet, mondta Tóth Irén, a csongrádi Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény vezetője. Hozzátette: Évek óta egyre nagyobb az érdeklődés az egészséges életmód iránt, és ez a résztvevők számának emelkedésén is látszik.
##audio:4799##
Már a program kezdete is fesztivál hangulatot idéz, hiszen Kiskunfélegyházáról érkező majorettek vonulnak végig az utcákon, emlékeztetve a lakosokat arra, hogy ezen a napon miként tehetnek az egészségükért.
Természetesen nem csak a Csongrádon élőket várják, hanem a mindenkit, aki tenni akar önmagáért és családjáért. Nem lehet elégszer hangsúlyozni ugyanis, hogy a megelőző szűrések mennyivel megkönnyítik a későbbi kezelést, sőt olyan eset is ismert amikor a szűrés egy addig nem ismert kialakulóban lévő betegség megelőzésében segített.