Először hazai pályán a Kosársuli

A miskolciakat nem kell bemutatni a hódmezővásárhelyi közönségnek, hiszen a két együttes tavasszal vérre menő ütközetet vívott a Hódtóiban, ahonnan végül a Drahos Gábort is soraiban tudó borsodiak távoztak 1 pontos diadallal. Az NBI B keleti csoportjának akkori élcsapatai közül a Miskolc ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: előbb a PVSK-Kronosz Kiadó ellen, majd Nagykőrösön hagyták el sikerrel a parkettet. Galló, a vásárhelyi nevelésű Szögi, Máté, és az örök ifjú, korábbi kosársulis kedvenc, Drahos Gábor pörgött igencsak jó ritmusban. A kvartett a gárda eddig szerzett 167 pontjából 135-öt szorgoskodott össze.
A Hódmezővásárhelynél viszont sokat változott a képlet, a két elvesztett meccsen eddig mindössze Varga Zalán nyújtott stabil teljesítményt. A kék-sárgák távolról is bátran tüzelő kosarasa 40 pontot termelt eddigi két riválisuk kárára. Ez azonban édes kevésnek bizonyult, mivel nem igazán talált társakra az ellenfelek életének megkeserítésében. A második mérkőzésen bíztató volt, hogy a szezonnyitón betliző Szabó Péter már tavalyi önmagát idézte, és hogy az együttes tekintélyes hátrányból tudott majdnem fordítani. Mindez azonban kevés lehet az az üdvözséghez, ahhoz ugyanis még további 3-4 vezért kellene találnia a Kosársulinak.
És hogy sikerülhet-e mindez? Az majd 2017. szeptember 27-én szerdán este 18.30-kor derül ki a Hódtói Sportcsarnokban, ahová a belépés ezúttal is ingyenes lesz.
Forrás: Martonosi János