Minden energiámat a körzetemnek szánom

– A kvótaper után is van élet. Ahogy a kormányzat megfogalmazta, a csata csak most kezdődik. Miként kell ezt értelmezni, hogy képzelik a jövőt?

– Az európai kormányok, politikai-gazdasági erők egy része úgy gondolja, hogy az őslakos európai népek – franciák, németek, magyarok – sajnálatos fogyására a migráció a válasz. A magyar kormány, a Fidesz–KDNP-pártszövetség és a mögöttünk álló szavazótábor szerint ezzel szemben a bevándorlás intézményesítése, vagyis a betelepítés legföljebb a multinacionális nagyvállalatok munkaerőhiányára lehet válasz. Szerintünk Európa nem egy multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma. Európa vezetői pedig nem a részvényeseknek tartoznak felelősségel, hanem az európai polgároknak. „Európa az európaiaké” – ebben a meggyőződésünkben csak megerősítenek minket a nyugat-európai liberális bevándorláspolitika egyre látványosabb kudarcai. Sokkal inkább beszélhetünk ugyanis a bevándorlók – elsősorban a muszlim bevándorlók – párhuzamosan létező, zárt világairól, mint sikeres beilleszkedésről.

Ez pedig bizony gyakran még a második, harmadik nemzedék esetében is megfigyelhető. Franciaországban már ma nyolc és fél millió muszlim vallású férfi él, de hasonló a helyzet a németeknél és Ausztriában is. Mi még döntési lehetőség előtt állunk. Nagy kérdés, hogy milyen országot akarunk. Szerintünk egyetlen magyar gyermek hiányát sem pótolhatja idegen földön született, más kultúrájú és más vallású felnőttek betelepítése. Az Európai Unióval folytatott küzdelemben egy csatát elvesztettünk, az azonban vitathatatlan, hogy a kvótaperben született ítélet nem kötelez minket semmire, hiszen csak arról szól, hogy az Európai Bizottság jogszerűen hozta-e meg a döntését. Kérdés, milyen szankciókat kezdeményeznek majd hazánk ellen szeptember 26-a után, amikor lejár a bevándorlók kötelező elosztásának határideje. Elvonják-e Magyarország hatáskörét abban a kérdésben, hogy mi mondhassuk meg, kik élhetnek az országunkban. Ez nemcsak hatáskör-, hanem szuverenitásvita is.

– Előállhat olyan helyzet, hogy rákényszerítik hazánkra a bevándorlók befogadását?
– Bízom az uniós vezetők bölcsességé­ben, hogy belátják: nem egyformán gondolkodunk, és a szankciók vagy az erőszakkal kikényszerített központi döntések helyett érdemes meghallani és megérteni a közép-európaiak szavát is. Érdemi kérdés, hogy a konzultáció vagy a jogi-adminisztratív eszközök használatával megvalósuló birodalmi logika időszaka következik-e majd ezután. A mi történelmi tapasztalataink azt mondatják velünk, hogy diktátumokkal nem építhető közös Európa, legfeljebb kisajátított Európa. Magyarország ezeréves, a visszaszerzett szabadságát egyre öntudatosabban megélő, büszke ország. Tudomásul vesszük az unió döntését, de nem adjuk fel a szuverenitásunkat és nem leszünk egymás mellett élő, egymással előbb-utóbb versenyhelyzetbe kerülő kultúrák országává. Ragaszkodunk a nemzeti kultúránkhoz, ragaszkodunk az európai, zsidó–keresztény hagyományokhoz.

Minden ellenkező híresztelés dacára nem azzal a néhány száz vagy ezer emberrel van problémánk, akiket meg kellene tűrnünk a kvótadöntés alapján, hanem a kötelező betelepítés rendszerével, legfőképpen pedig azzal a filozófiá­val, amely Európát és az európaiságot csak létszámkérdésnek tekinti. Európa szerintünk nem csak „kartoték-adat”.

– A bevándorlókkal szembeni elégedetlenség mindenhol, így a nyugat-európai országokban is egyre erősebb, de a nagypolitika szintjén ez nem tükröződik, eddig elmaradt az áttörés.
– Ez igaz, ugyanakkor a francia és a német kormányzat komoly összegeket fordított az afrikai országok támogatására, nem utolsósorban azzal a céllal, hogy csökkenjen azoknak a száma, akik onnan Európába jönnek. Most tehát adódik egy lélegzetvételnyi idő, amikor újra lehetne kezdeni a vitát arról, hogy a mai – inkább ösztönzött, mint féken tartott – bevándorlás jó vagy rossz dolog. Nyugat-Európa megfontolhatná a közép-európai országok javaslatait, de akár okulhatna a saját multikulturalizmusa kudarcaiból is. A betelepítési kvótáról egyébiránt kiderült, hogy kivitelezhetetlen. Eddig szinte senki nem hajtotta végre, a többség azonban nem játszik nyílt lapokkal ebben a kérdésben. Mi őszinte, elvi vitát szeretnénk folytatni és meggyőzni az Európai Bizottságot a saját álláspontunk helyességéről. Nem lesz könnyű, hiszen a meghatározó európai hatalmak, Német- és Franciaország hivatalos hangja ma bevándorláspárti. Ezek a kormányok úgy vélik, vannak olyan erősek, hogy kezelni tudják a helyzetet. Az álláspontjuk részben érthető, hiszen náluk már húsz százalék körüli a bevándorlók aránya, ehhez a helyzethez ők már csak alkalmazkodni tudnak, visszacsinálni, pláne megelőzni nem. Mi azonban még nem vagyunk kényszerpályán, és sem diktátumok hatására, sem megfelelési kényszerből nem szeretnénk arra az útra lépni, amelyről másutt már kiderült, hogy zsákutcába vezet.

– Az előrejelzések szerint hatvanmillió ember készül Afrikából Európába a következő években. Hogyan tudnák ezt a tömeget kezelni nyugaton?
– Ma Európa polgárai mást gondolnak erről, mint a vezetőik. Magyarországon sokkal közelebb áll a választottak és a választók véleménye ebben a kérdésben, mint nyugaton. Ezért is kellene újragombolni a kabátot.

– A hazai ellenzék közben azt állítja, hogy ezzel a politikával a kormány kivezeti az országot az EU-ból.
– Nem attól jó európai vagy elkötelezett EU-párti egy politikai erő, hogy mindig zokszó nélkül egyetért Brüsszellel. Fel is kell készülnünk arra, hogy a 2018-as parlamenti választás után – ha ismét bizalmat kap a jelenlegi kormány – számos nagy vitát kell majd lefolytatnunk Európa jövőjéről. Eldől az is, hogy képesek leszünk-e a V4-ekkel együtt a bevándorláspolitikában érvényesíteni az akaratunkat.

– Nehezítő körülmény, hogy a migrációs nyomásra rá is segítenek bizonyos körök, például Soros György hálózata.
– Charles de Gaulle azt mondta: „Francia vagyok, tehát európai.” Vagyis az erős nemzetállamok jelentik Európát. Manapság azonban sokan azt gondolják Brüsszelben és Berlinben is, hogy létre kell hozni egy nemzetek feletti európai identitást. Persze az egy másik kérdés, hogy egy demokratikus legitimáció­val nem rendelkező, de nagyon gazdag ember, Soros György miként diktálhat az Európai Uniónak.

– Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Soros György?
– Vannak országok, ahol azt jelentett.

– Nálunk?
– Nehezen megválaszolható kérdés, hogy milyen befolyásolási kísérletek vannak, de mint a hírszerzést felügyelő miniszter elmondhatom: vannak környékbeli országok, amelyekben a Soros-hálózat érdemben befolyásolta a politikai döntéshozatalt, a választások kimenetelét, a kormányok összetételét.

Innen, egy kelet-európai „fejlődő” demokráciá­ból nézve nem értem, mi a magyarázata annak, hogy jön egy nagyon gazdag ember Amerikából, és a szava többet ér, mint egy európai parlamenti képviselőé. Minden ajtó kinyílik előtte, öleléssel és brezsnyevi csókkal köszöntik Brüsszelben. Ez demokratikus keretek között felfoghatatlan, ez az új világelit vircsaftja.

– Sikerült feltérképezni a Soros-hálózat hazai tevékenységét?
– Az alaptörvény megköti a titkos­szolgálatok kezét, hiszen Soros hívei legtöbbször legális keretek között végzik a tevékenységüket. Az önmagában nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ha van egy civil szervezet vagy oktatási intézmény, amely Soros támogatásával működik, a törvényeket betartva.

Akkor sem, ha az ország érdekeivel ellentétes nézeteket képviselnek és hangoztatnak. Azt ugyanakkor súlyos nemzetbiztonsági kockázatnak ítélem, hogy Soros által támogatott szervezetek a magyar határra utaztatták az illegális bevándorlókat. Ismert tény, hogy Szerbiá­ban eligazították őket, mobiltelefonokat, pénzt, térképeket, informá­ciót adtak nekik.

– Ők azonban – mint hangoztatják – csak emberiességi szempontokat követnek…
– A civil szervezeteket övező társadalmi vélemény és diskurzus elcsúszott a valóságtól, csakúgy, mint amikor a politikailag korrekt megfogalmazás miatt nem merjük nevén nevezni a dolgokat. A civil szervezetek tevékenységét sokan egyfajta társadalmi misszióval, a köz­jóért való cselekvéssel azonosítják, holott a civil szervezetek egy része lényegé­ben nem tesz mást, mint meg nem választott politikai szereplőként beleszól a belpolitikai életbe vagy éppen társadalmi indulatokat gerjesztve akarja gyengíteni a kormányt. Ráadásul mindezt sok esetben egy jól látható külföldi érdek által vezérelve és pénzelve teszik. Tegyék, nincs ellene kifogásom, de ne csodálkozzanak azon, ha a politika is foglalkozni kezd velük. A Soros által támogatott civilek esetében nem lehet kormányzati akciókról beszélni, legfeljebb kormányzati reakciókról. Mi csak válaszokat adunk az általuk hangoztatott bírálatokra, vádakra. A fogadjisten pedig olyan, amilyen az adjonisten.

– Az ellenzék az egész problémakört azzal intézi el, hogy a Fidesznek mindenről Soros György jut az eszébe, és a spekuláns védelmére kelnek.
– Amikor Soros György nevét szóba hozzuk, késélen táncolunk, mert a milliárdos és barátai ahelyett, hogy megválaszolták volna a választópolgárok kérdéseit, azt mondták: azért került ő a plakátokra, mert zsidó származású. Nehéz helyzetben van, aki kérdezni akar tőlük vagy nem ért velük egyet, mert azonnal a támadások kereszttüzében találja magát. Szerintük már az is antiszemitizmus, ha valaki Soros európai javaslatai kapcsán kérdéseket tesz fel.

– Politikai ellenfeleik egyik kampányüzenete az orosz befolyás növekedése. Amint már említette, ön felügyeli a polgári hírszerzést. Valóban vannak erre utaló jelek a térségben?
– Az oroszok mindig is expanzióban gondolkodtak. A 90-es évek elején tapasztalt átmeneti megroggyanás után Oroszország ismét nagyhatalommá erősödött. Arra törekszenek, hogy a Nyugat határait minél távolabb tolják maguktól, és az ütközőzóna a lehető legnagyobb legyen köztük és az Egyesült Államok között. A kérdés tehát az, hogy mi miként kezeljük az orosz törekvéseket, nem pedig az, hogy ők mit akarnak.

– Lehet ezt kezelni?
– Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen Magyarország energiaszükségletének döntő részét a gázból tudja fedezni. Ne feledjük, a háztartások nyolcvan százaléka gázzal fűt, az orosz gáz pedig olcsóbb, mint a nyugati vagy az amerikai. Gazdasági téren tehát együtt kell működnünk, de ez nem jelent politikai azonosságot.

– Még egy megjegyzés az expanzióhoz. Gyurcsány Ferenc nemrég odáig merészkedett, hogy számszerűsítette, hány orosz ügynök tartózkodik Magyarországon. Szerinte lényegesen több, mint az ő idejében.
– Nehéz lenne hitelesnek tekinteni ezt egy olyan ember szájából, aki gyakorlatilag szálláscsinálója volt itthon az oroszoknak. Kiskutyát sem Orbán Viktor ajándékozott az ideiglenesen a házában tartózkodó orosz vezetőnek. Sok kritikát elfogadok balról, de amikor az MSZP és a DK vádolja oroszbarátsággal a jelenlegi kormányt, az nagyjából annyira vehető komolyan, mint igazságbeszédnek nevezni az őszödi beszédet.

A magyarországi baloldali pártok hagyományosan jó kapcsolatokat ápolnak az oroszokkal. Sőt az utóbbi időkig ebbe a körbe tartozott a Jobbik is.

– Az említett pártok mindegyikéhez kötődik kémügy, és mindahányszor az oroszok juthattak bizalmas információkhoz. A jobbikos botrány Kovács Bélához, a Gyurcsány-kormány alatt történt pedig Szilvásy Györgyékhez fűződik. A sajtó cikkezett arról, hogy az utóbbi iratai­nak egy részét feloldják a titkosítás alól, így mindenki megtudhatja, mi történt az MSZP idején. Hogy áll ez a folyamat? Van erről bármilyen információja?
– Folyamatban van a titkosítás alóli feloldás kérdése, de az adatvédelmi és jogi helyzet meglehetősen bonyolult. Az a cél, hogy a közvélemény minél többet megtudhasson erről a botrányos ügyről. Számomra megkérdőjelezhetetlen, hogy Szilvásy György minisztersége idején a magyar kormány egy külföldi titkos­szolgálatot beengedett az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal épületébe. Ez felbecsülhetetlen kockázatot jelentett, és megtépázta a magyar titkosszolgálatok tekintélyét nemzetközi szinten.

– A paksi beruházás kapcsán is emlegetik a növekvő orosz befolyást.
– Kisebb behozatali igény, nagyobb energiafüggetlenség, alacsonyabb rezsi – ez a paksi formula, ennél egyszerűbb és tisztább magyarázat a beruházásra nincs. A stratégiai cél, hogy az áramfelhasználás ötven százalékát adja az atomerőmű, a másik ötven százalékot pedig saját magunknak elő tudjuk állítani.

Ma nagyon sokat importálunk, ezért növelni kell a kapacitásainkat, amiben a napenergiának is egyre fontosabb szerepet kell kapnia. Az EU-val közösen fel kell építeni egy támogatási rendszert, hogy a napenergia a szükségleteink legalább harminc-negyven százalékát fedezze.

– Nem mellékes szempont, hogy mennyibe kerül az energia.
– Jelenleg az orosz gáz a legolcsóbb, amit Magyarország be tud szerezni a pia­con, a paksi atomerőmű pedig a legolcsóbb áramot állítja elő. Németországban 120 forintba kerül kilowattóránként az áram a fogyasztóknak, míg Magyarországon 37 forintba. Az a kérdés, melyiket választjuk, ráadásul a hazai ipar fejlődése miatt nagymértékben nő majd az áramfogyasztás Magyarországon, ezt is figyelembe kell vennünk. Amikor a németek európai dominanciájára utaltam, az is lényeges szempont, hogy ők a megújuló energia exportálására készülnek. Nekünk tehát rendkívül fontos, hogy a jövőben ne kelljen importálnunk egyetlen kilowattóra áramot sem – se keletről, se nyugatról.

– Az orosz befolyás mellett a másik hangsúlyos kampányelem az ellenzéknél a korrupció.
– 2010-ben Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. Persze a Fideszben is vannak, akik hibáznak, de ők sem mentesülnek a következmények alól. Tény, hogy az utóbbi harminc év legnagyobb korrupciós ügye a 4-es metró beruházása volt, ahol több száz milliárd forintot loptak el a korábbi MSZP–SZDSZ-kormány idején. Az európai uniós pénzek felhasználása kapcsán jobban állunk, mint az uniós átlag, hiszen 100 euróból csupán 2,5 euró esetében vetődik fel a szabálytalanság gyanúja. Minden feljelentést kivizsgálunk, így tettünk az izsáki polgármester vadászházának ügyében is. Vissza is kell fizetnie a támogatást. Ez is példa arra, hogy a Fidesz politikusaival szemben sincs kegyelem. Ettől függetlenül fel kell készülnünk arra, hogy az ellenzék a kampányban a korrupció vádjával támad majd folyamatosan.

– Az ellenzék a politika természeténél fogva igyekszik mindent rossz­nak beállítani. Annyi azért kijelenthető, hogy az egészségügy területén a jelentős béremelés ellenére elmaradt az igazi áttörés.
– A magyar egészségügy a sokadik átalakítását éli meg a 80-as évek óta, és nem szabad homokba dugni a fejünket, mert valóban vannak problémák. Az is igaz ugyanakkor, hogy nem lehet egységesen tekinteni a teljes ellátórendszerre. A magyar egészségügy egyszerre jeleníti meg a XIX. és a XXI. századot. Az infrastruktúra fejlesztése terén rengeteget fejlődtünk, az orvosok, illetve az ápolók béremelése is jelentős volt az elmúlt három évben, és javult a járóbeteg-ellátás színvonala is, miközben Budapest egyes kórházaiban a betegek aggasztó állapotokat tapasztalnak.

– Mi az oka ennek a kettősségnek?
– Jelentős eltérést tapasztalhatunk egyes intézmények között, de még a kórházakon belül az egyes osztályok színvonalában is lényeges különbségek vannak.

A felújításokat a műtőknél kezdtük, amiből a beteg nem sokat érzékel, de amikor a beavatkozás után átkerül a kórterembe és ott omladozó vakolatot lát, akkor az alapján ítéli meg a kórházi állapotokat. Miközben sokan azt mondják, hogy rossz állapotban van az egészségügy, a felmérések szerint a betegek 50-60 százaléka elégedett a kórházi, 70-80 százaléka a járóbeteg-ellátással, míg 80 százaléknál is többen tartják jónak a háziorvosi ellátást.

– Az emberek egészségi állapota is egyfajta tükörképe az ellátórendszernek. Ebben nem állunk túl jól.
– Kétségtelen, hogy bizonyos adatok rendkívül aggasztók. Az 55–65 éves korcsoport egészségi állapotánál vannak a legnagyobb problémák. Szemléletváltásra van szükség, a betegségek megelőzésére legalább annyit kellene költeni, mint a gyógyításra. Nemzeti programokat kell indítani, ilyen lehet a rákszűrés vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése.

– A másik sokat kritizált terület az oktatásügy, amelyben talán a legnagyobb változás az intézmények állami fenntartásba vétele. Sokak szerint nem lett hatékonyabb az iskolák működtetése. Mit gondol erről?
– Nem csupán az intézményeket vettük át, hanem kifizettünk 1200 milliárd forint önkormányzati adósságot, amelynek jó része az iskolák finanszírozásából állt elő. Ma ezt a rendszert az állam fenntartja és fejleszti. Az infrastruktúra megújítása mindenhol zajlik, tantermek, uszodák, tornatermek, óvodák és bölcsődék épülnek. Az sem elhanyagolható, hogy 2010 óta 27 milliárdról 79 milliárd forintra nőtt a gyermekétkeztetés támogatása. Már félmillió gyermek étkezik ingyen, és a rászoruló gyermekek szülei az őszi, a téli, a tavaszi és a nyári szünetben is igényelhetik az ingyenes étkezést a helyi önkormányzatnál, a kormány teljes mértékben fizeti azt. A tankönyvellátás az 1–9. évfolyamon ingyenes, és rászorultsági alapon a 10–12. évfolyamon a diákok több mint hatvan százaléka kapja térítésmentesen a kiadványokat, így összesen 1,1 millió tanulónak biztosítjuk ingyenesen a tankönyveket.

– Viták zajlanak az oktatás tartalmi kérdéseiről is.
– Ezt a vitát a szakmának kell lefolytatnia. Nehéz meghatározni, hogy a versenyképes tudás megszerzéséhez egy mai fiatalnak mit kell és mit nem kell megtanulnia. Két nagy kihívás áll a magyar gazdaság előtt: az automatizálás és a digitalizálás. A következő húsz-harminc évben radikális változások lesznek az ipari termelésben. Jelentősen csökkenni fog a munkaerőigény, ehhez is alkalmazkodni kell majd. A magyar pedagógustársadalomnak is fel kell készülnie arra, hogy várhatóan egészen mást kell majd tanítani néhány év múlva, mint most.

– A bürokráciacsökkentés is visszatérő téma a közbeszédben. Siker vagy kudarc volt ez a kezdeményezés?
– Hogy klasszikust idézzek: sokat tettünk, de még nem eleget. Gyorsabbá, olcsóbbá és egyszerűbbé akartuk tenni az ügyek intézését Magyarországon. Ha az objektív mutatókat nézzük, mindhárom cél felé nagy lépéseket tettünk az elmúlt hat-hét évben. Ma évente 25 millió ügyet intéznek a járási és kormányhivatalokban, ezek hetven-nyolcvan százaléka nyolc nap alatt lezárul, ami korábban csupán az ügyek negyven százalékánál volt elérhető. Az ügyintézés ugyanakkor olcsóbbá is vált, hiszen számos szolgáltatásért nem kell már fizetni, ami a lakosságnak évente tízmilliárd forint megtakarítást jelent. Az adóügyek intézésében még van javítanivaló, de a viszonylagos bonyolultság a kedvezmények rendszeréből is fakad. Az ugyanakkor nagy előny, hogy a személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint a gyermekek után járó adókedvezményekkel tavaly 212 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 17 milliárddal többet, mint 2015-ben. Az igénybe vevők száma is nőtt a múlt évben, több mint 27 ezerrel. A családi kedvezménnyel így nagyjából 1,1 millió szülő csökkentette az adóját. Meg kell jegyezni azt is, hogy az elmúlt években a kedvezményeknek köszönhetően rendre nagyjából háromszázezer személynek egyetlen fillér szja-t sem kellett lerónia.

– A tervek ellenére nem látható a tömeges átvándorlás az államiból a versenyszférába. Miért?
– Az állami szférában még mindig egymillióan dolgoznak, ezért folytatni kell a munkaerő versenyszférába történő átcsoportosítását. Vannak eredmények ezen a területen is, hiszen a korábbi háromszázezerből hamarosan már százezer alatti lesz a közfoglalkoztatottak száma. Az állami szektorból a versenyszféra felé van mozgási lehetőség, ennek eléréséhez azonban politikai bátorság kell. Az átalakítás a nagy állami vállalatokat és rendszereket érintheti, ahol még jelentős munkaerő-tartalék van.

– Az egykulcsos szja-val már megbarátkozott a társadalom. Várható további adócsökkentés?
– A sikeres kormányzáshoz fedezet kell. A szavak aranyfedezetét csak a tettek adhatják, az adócsökkentés fedezetét pedig a gazdaság növekedése, illetve az állami kiadások mérséklése teremtheti meg. A beszedett adók felhasználása legalább olyan beszédesen mutatja egy állam működésének a hatékonyságát, mint az adók mértéke. Ha ma többlet-adóbevétel keletkezik Magyarországon, azt átgondolt fejlesztésekre fordítjuk. Soha nem volt ilyen mértékű magyar állami fejlesztés, mint ezekben az években: 3000 milliárdot kapnak a megyei jogú városok, 2000 milliárdot a közlekedési ágazat.

– A választásokról esett már szó. Ön a hódmezővásárhelyi választókerületben indul 2018-ban. Kemény ellenfél lesz a Jobbik támogatására is számító Rója István?
– Minden versenyt komolyan kell venni, akkor is, ha nem egészen ugyanolyan játékszabályok szerint mérjük össze a képességeinket és a tudásunkat. Az ellenfeleim nem egy program mellett, hanem személyek – például az én személyem – ellen gyűjtik a támogatókat. Közszereplő vagyok, ezt tűrnöm kell, és tűröm is. Azt azonban tudom, és a választókerületem polgárainak is elmondom majd a kampány hónapjaiban, hogy protestszavazatokkal bontani talán lehet, de építeni biztosan nem. Helyben nem elég nemeket mondani, tudni kell igeneket is. Épp azért szeretem a választókerületi, települési szintjét a politikának, mert ott nincs helye a politikai lózungoknak. A visszacsatolás azonnali, a politikai képviselet hatékonysága a hétköznapokon lemérhető, kézzelfogható. Megépült-e az út, az iskola, az egészségház, a műfüves focipálya vagy nem? Ez a lényeg, a többi csak politikai kommunikáció. Számomra az is messze esik a hétköznapok valóságától, hogy most egy olyan iskolaigazgató áll ellenem pártpolitikusnak, aki eddig másokat vádolt azzal, hogy a politikát beviszik az iskolába. Most azonban az MSZP színeiben készül indulni, és várja a Jobbik támogatását is. Ezzel tulajdonképpen Makóra és a térségbe hozza a budapesti konfliktusokat, pedig az országgyűlési képviselő dolga épp az ellenkezője lenne: az, hogy a helyi ügyeket vigye Budapestre, a parlamentbe és a kormány elé. Ha ismét bizalmat kapok a választópolgároktól, a jövőben minden energiámat a választókerületem érdekérvényesítésének kívánom szentelni. Erről hosszabban beszélgettem Orbán Viktor miniszterelnök úrral is. Úgy érzem, kormánytagként elvégeztem a rám bízott feladatokat, és tiszta lelkiismerettel adhatnám át a miniszteri széket az utódomnak.

A tapasztalataimat, tudásomat pedig kamatoztatnám a helyiek embereként az országos politikában. Ha volt olyan tudás és tapasztalat, amelynek a leginkább hasznát vettem kormánytagként, az a polgármesterként, országgyűlési képviselőként megszerzett tapasztalatom volt. „Terepen” kell dolgoznia annak, aki egyszer egy egész országot akar politikusként, például miniszterként szolgálni. Tanultam erről az elmúlt években annyit, hogy tudjam, mennyi tanulnivalóm maradt még. A választókerületemre való összpontosítással tehát nem kiszállni akarok a nagypolitikából, hanem továbbképezni magamat benne.

Forrás:Magyar Idők