Humorbonbon a kávé mellé, azaz Luna bejelentkezik

Tavaly októberben örökbe fogadtunk egy kis kutyust, köszönhető egy Facebook posztnak. A képen Luni és jó pár testvérkéje volt látható, ahogy a temető egyik bokrának az alján meghúzták magukat. Szerelem volt első látásra. (Itt olvasható, látható) Szóval, a család úgy döntött, hogy Luni velünk fog élni. Azóta sok minden történt. Az első félév, hogy is mondjam, kemény tükröt tartott nekem, nem egyszer fogtam a fejem, hogy miért is kellett bővíteni az állatállományt itthon. Azután megérkezett a nyár, és Luna kinti kutyává vált. Szerencsére zökkenőmentesen, önszántából.

Jártunk kutyaoviba, lett Facebook közössége, és már egy Igor nevű, messze élő, de nagyon hasonló kutyus meg is kérte a kezét. Igor és családja el is jöttek meglátogatni bennünket, de Luni nem viselte jól a saját területen történő találkozást. Égett a pofám, de ez van.

Ezen kívül mese készült Luna családba szoktatásáról, és fel is olvastuk azt közösen a városi gyereknapi rendezvényen.  A nyári esténket betáblázandó, bennünket megmozgatandó, Lunácska szinte minden nyári estén sünt fogott a kertben. Hosszú és fájdalmas út vezetett odáig, hogy nem elszaladt a zsákmánnyal, hanem elengedve azt, hozzánk szaladt a szalonnadarabkáért cserébe. De ez már a múlt, az idegeink helyrejöttek.

Luna imádja a gyümölcsöt. Vígan barackozott, körtézik a kertben.

A barackmagot megtörve annak belsejét ízletesen elfogyasztotta. Igen, én is olvastam, hogy ez nem jó, de mivel ez kivédhetetlen, legalább annak örültem, hogy a magot nem nyeli le egészben. Ugyanis Luni mindent megkóstol. A kerti papucs is áldozatául esett, ami azért problémát is okozott.  Sokat hányt, és zömében a zöld papucs műanyag darabjai köszöntek vissza.

Kivédhetetlen, hogy zsákmányt szerezzen, mert a lopás adja meg Luninak a mindennapi örömöt.

Lopakodva odamegy az ott felejtett zoknihoz/kesztyűhöz/zsebkendőhöz/szivacshoz/törlőrongyhoz, és mint akinek éppen csak arra visz az útja, lassan odasétál, majd felkapja hirtelen és elszalad. A zsebkendőt különben a zsebből is kilopja, majd rögtön nyom egy hazafutást. Közben néz vissza, hogy kergeti-e valaki, mert az az igazán jó móka.

A bográcsozás után is szétnézett, hátha talál valami lophatót a hamuban. A botok mindig nagy zsákmánynak számítanak.

Nagyon szeretne ölben lenni, csak hát már nem akkora, mint babakorában.

Szegény postásunknak jó sokat kellett várnia, mire nyugodtan bedobhatja a levelünket, mert a rácsok között éppen kifért Luni feje, és mint ahogy az lenni szokott, a mi kutyánknak sem a szíve csücske a matató ember a kapunál. De került fel háló a kerítésre, így most már nem csattog kint tűzőgépként Luna állkapcsa.

Előfordult, hogy főszerepre gyakorolt a Cápa című filmhez…

De mindig nagyon boldog, ha nincs egyedül.

Luni feltalálja magát az udvaron. Beül a napágyba, és szétrágja a karfáját. De olyan is volt már, hogy lencsevégre kaptuk, ahogy a bunkósbotjával, lezseren őrizte a házat. (Tiszta Vitéz László, nem?)

Vagy például őrjáratként fitet Kókusszal a fűben.

A fás kamránál rágcsálót keres, vagy ellopja a feldarabolt fát. Minden fellelhető labdát magáénak tekint. Csak az a fránya hierarchia néha fennakadást okoz.

Beköszön a kerítésnél a szomszéd kakasnak, tyúkoknak, hol pedig úgy rohan, mint aki menten elhagyja a foltját, és a füleit.

Úgy számoltuk, hogy szeptember végén született, úgyhogy valami szülinapi mulatsággal is készülünk majd. Talán „véletlenül” kint hagyunk a teraszon egy fél pár lyukas zoknit…