Magas színvonalon gondoskodnak az óvodásokról

A Makói Óvoda négy tagintézményében – Kálvin tér, Kassai utca, Erdélyi püspök utca és Hold utca – figyelemreméltó és egyedülálló az a pedagógiai koncepció, amely alapján a gyerekeket nevelik.
„A módszertanunk egyik lényege az arra való törekvés, hogy a gyerekek kiegyensúlyozott és harmonikus személyiség jegyekkel rendelkezzenek majd. Tagintézményeinkben kiemelten fontos a környezettudatos magatartásra nevelés, a tehetséggondozás, az aktív játékidő biztosítása és a mozgás megszerettetése” – mondta Bába Andrásné, a Makói Óvoda intézményvezetője. A 3-6-7 éveseknél nagyon fontos a játék, ez a kicsik legalapvetőbb tevékenysége. A napirendben éppen ezért kiemelten odafigyelnek arra, hogy biztosítsák számukra nemcsak a játékot, hanem a szabad játékot. Ez azt jelenti, hogy tízóraizás közben például nem kell a kicsiknek felhagyni a tevékenységükkel, hanem amíg néhányan esznek, addig a többiek játszanak.
A környezettudatosságra nevelés során szelektíven gyűjtik a hulladékot, illetve a szülőket is bevonják az ezzel járó tevékenységekbe, gyűjtőmunkák kapcsán páldául (termések, mesekönyvek, papírgyűjtés). Lényeges, hogy a szülőkkel folyamatosan kommunikál az intézmény, fontos, hogy az óvodában kapott ismereteket otthon megerősítsék a gyerekekben. A környezettudatossághoz hozzátartozik a konyhakert megléte is, amely jelenleg két épületben, a Kassai utcai, illetve az Erdélyi püspök utcai tagintézményben van jelen a kicsik mindennapjai során. A konyhakertben olyan növényeket ápolnak és gondoznak az óvodások, amelyeket azután leszüretelnek és elfogyasztanak. Ilyen, a kertben megtermelt növény például a paradicsom, vagy a paprika. A Kassai utcán emellett fűszernövény kert is található.
Bába Andrásné
A természet iránti megfelelő viselkedés elsajátítását szolgálja a Víz Világnapjának, valamint a Maradak és Fák Napjának megünneplése is. A természet barátságot erősíti az a tény is, hogy a Makói Óvoda a közelmúltban elnyerte a madárbarát óvoda címet is, amelynek értelmében olyan környezetet biztosítanak a szárnyasoknak, amelyben jól érzik magukat. Odúkat,etetőket és itatókat helyeznek el részükre, illetve magas növés bokrokkal biztosítják a kellemes környezetet.
Tehetséggondozásban is élen jár az intézmény, számos területen biztosít lehetőséget a gyerekeknek 5 éves kortól arra, hogy kibontakozzanak. Gyermektáncoktatás, fociedzések, barkácsolás, zeneóvoda és dráma szakkör biztosítja többek között a kicsik fejlődését. A dráma szakkörben a gyerekek az érzéseiket tanulják meg kifejezni, hiszen nagyon sok élmény és inger éri őket. Ennek során meséken keresztül, egy-egy mesehős bőrébe bújva tanulják meg, hogyan dolgozzák fel félelmeiket, bánatukat, örömüket, vidámságukat.
Az összetett és mély pedagógiai koncepció a gyerekek harmonikus fejlődését szolgálja tehát, de ennek szerves részét képezi a biztonságos, élménygazdag és minőségi környezet is. A közelmúltban mind a négy tagintézményben történtek felújítások, számolt be Zsámboki Zsolt, a Makói Polgármesteri Hivatal beruházási és városüzemeltetési ügyintézője.
Zsámboki Zsolt
A Kálvin téri óvoda felújítása során az udvaron, mintegy 130 négyzetméter felületen díszburkolatot helyeztek el, amelyek fölé napvitorla is került. Két játékelemmel bővült az intézmény, egy csúszdával és egy mászó kisházzal. Az épületben felújítottak egy gyermekmosdót, illetve az óvoda hőközpontjhoz tartozó fűtés szerelvények belső burkolatai is megújultak. A Kassai utcai tagintézményben az utóbbi egy évben az épület külső homlokzatán 11 db új nyílászáró került fel, illetve megtörtént a csoportszobák belső festése is. Az udvaron a rossz állapotú aszfaltozott részt díszburkolatra cserélték, illetve az egyik csoportszoba 80 négyzetméteren kapott új laminált burkolatot. Átadásra került ebben az épületben egy műfüves focipálya is, amelyet bármilyen labdatevékenységre használhatnak a gyerekek. Az Erdélyi püspök utcai tagintézményt 2013-ban adták át, így itt a gyerekek komfortérzetének növelése volt az egyik legfontosabb szempont. A homokozók fölé árnyékolókat helyeztek. A Hold utcai tagintézmény szintén műfüves pályával bővült, és mintegy 150 méter hosszan új kerítést is kapott. A Makói Óvodában elvégzett játékfelújításokba közfoglalkoztatottak is bekapcsolódtak, az ő feladatuk emellett februártól februárig az óvoda környezetének rendben tartása.
Toldi János
Makó Város Önkormányzatának kiemelten fontos természetesen a megfelelő színvonal biztosítása az óvodák kapcsán is, értve ez alatt a magas színvonalú óvodai ellátást és a korszerű környezetet is. Ezzel kapcsolatban Toldi János, önkormányzati képviselő elmondta, a városvezetés segítséget nyújtott többek között a műfüves pálya, a Kálvin térnél lévő parkoló kialakításában is. Ez utóbbi korszerű, környezetkímélő gyeptéglákkal valósult meg. A képviselők a játszóterek felújítására is figyelmet fordítottak, így a Hunyadi utcai és a Bajcsy utcai játszótér felújított állapotban várja a gyerekeket. Ígéretüknek megfelelően, ingyenessé tették a bárányhimlő elleni védőoltást, a képviselők személyesen keresik fel a címzetteket ezzel kapcsolatban. Toldi János kiemelte, amiben tud, segít az önkormányzat az óvodának.