Elgázoltak egy figyelmetlen biciklist egy vásárhelyi útkereszteződésben

Öt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök augusztus 20-án Csongrád megyében – tájékoztatta portálunkat a helyi főkapitányság.
A közleményükben egy hódmezővásárhelyi esetről részletesen is beszámolnak. E szerint egy kerékpáros – a jelzőtábla utasítása ellenére – nem adott elsőbbséget egy feléje közeledő személyautónak, minek után összeütköztek. A bringás elesett. Az egyenruhások tájékoztatása szerint könnyebb sérüléseket szenvedett.
Útkereszteződést járművel csak olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a vezető eleget tehessen elsőbbségadási kötelezettségének és e tekintetben másokat a jármű sebességével ne tévesszen meg. Amennyiben elsőbbsége van, akkor is győződjön meg arról, hogy azt megadják! – figyelmeztet a történtek kapcsán a rendőri kommüniké.