Szegedi klubok sikerei a triathlonban

A Suncity Triathlon Team elnöke, Gábe Tamás elmondta, hogy az úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportágban különböző távokon mérettetik meg magukat a sportolók. A rövid, sprint versenyektől kezdve egészen az Ironman-ig (hosszútáv). Ez az a táv, amibe a legtöbb időt és energiát kell belefektetni a felkészüléskor, hiszen a 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, és a 42 km futás (marathoni táv) akár 13-14 órán át is tarthat egy versenyen.Legutóbb ilyen távú versenyt rendeztek Nagyatádon, ahol a szegedi Titán TC leigazolt versenyzői magyar bajnoki érmeket hoztak el. Egyéni indulóként Simon Péter ezüst érmet szerzett a 20-24 évesek között (első bálozóként), míg Makra Ágnes a 45-49 évesek között Magyar Bajnok lett, Ábrahám Krisztina pedig 4. helyet szerezte meg a 35-39 évesek között.
Kiváló eredményt ért el Tóth Gergő, Tóth Zoltán és Mérő Rudolf, Balla Attila Zsolt, Törzsök Tibor, Huszta Roland.A váltók között pedig a Szegedi Halászlé (Balla Bálint, Kovács Márk, Tóth Máté) ezüst érmes lett, de a Szegedi Radírok és a Peki váltó is sikeresen vette a megmérettetést. A leigazolt versenyzőket Balla Péter és Farkas István készítette fel.- folytatta Gábe.Ne feledkezzünk meg az amatőr sportolókról se, akik a mindennapos munka mellett készülnek fel egy egy ilyen versenyre.
Szegednek körülbelül 30 Ironman-je van már, de nem mindenki tartozik szegedi egyesülethez, vagy egyáltalán nem tagja egyik klubnak sem.A szegedi orvosok is 4 új Ironman-nel bővültek 3 hét alatt, hiszen Dr. Vizi András, Dr. Tóth Illés, és Dr. Rokszin Richárd Klagenfurtban teljesítette ezt a távot, míg Dr. Zalai Zsolt Zürich-ben. A szegedi származású, de Tiszakécske VSE versenyzője, Szilágyi Péter Magyar Bajnok lett a 25-29 évesek között Nagyatádon.-folytatta a felsorolást Gábe Tamás, aki elmondta még, hogy hiába egyéni sportág, mégis egy összetartó közösségről kell beszélni, akár országos viszonylatban is. Mi egymást húzzuk a felkészüléskor, a versenyekre együtt megyünk és szurkolunk, támogatjuk a másikat. Az eredmények beszámolásakor is ezt érzem. Csongrád megyében a makói triót emelném ki, Szilágyi Lajost, Buvár Attilát és Kiss Gábort.
További eredmények a Suncity Triathlon Team-től: I.Éjszakai Holdfény félmaraton, férfi 7km 1.hely Bulitka László, 2.hely Gábe Tamás, női 14km Dobó Gabriella 8.hely, férfi 21km Trója Tibor 11.hely. További félmaraton célbaérkező Kucsera Mária és Báló Bence. I. Fornetti Aquathlon verseny, felnőtt kategória győztese Gábe Tamás. Balla Bálint a Titan tc versenyzője Rigaban az Európa kupán legjobb magyarként a 15. helyen végzett.
Szöveg és kép: Gábe Tamás