Egyeztetnek a vásárhelyi panelekről

Elkezdődtek az első egyeztetések a hódmezővásárhelyi panelházak felújításáról: a helyi önkormányzat munkatársai ismertették az előzetes terveket a lakóközösségek ügyvivőivel.
Cseri Tamás városi képviselő tájékoztatása szerint jelenleg több, a panelekben élő emberek lakhatási körülményeit javítani igyekvő tervezet van az asztalon: a teljes szerkezetátalakítástól, a részleges rekonstrukción át a minőségi lakáscseréig több lehetséges alternatíva is létezik. Szavai szerint a cél minden esetben az, hogy az emberek akár kánikulában, akár a kemény téli hidegben komfortos és élhető lakásokat tudhassanak magukénak.
Hódmezővásárhelyen utoljára 2010 előtt futott egy nagyobb panelprogram. Akkor összesen huszonkét házat hoztak rendbe a városban. A beruházás költségeinek egyharmadát az állam, a második harmadot az önkormányzat, a fennmaradó harmadik részt pedig a lakástulajdonosok állták.