Elindult a Széchenyi téri rendelő felújítása

Az Agyag, a Tornyai utcai és a Rárósi úti háziorvosi rendelők mellett a Széchenyi téri intézetet is felújítják. A munkálatok egy hónappal ezelőtt kezdődtek meg, így a renoválás jelenleg a bontási szakaszban tart, noha néhány fal már elkészült. A következő fázisban a gépészeti szerelésekre kerül sor. A teljes gépészeti felújítás mellett kisebb belső átalakítások lesznek csak, mivel a Széchenyi téri rendelő elosztása jobb volt, mint az Agyag, vagy a Tornyai utcai intézeteknek.
“Ez egy speciűlis épület, abból a szempontból, hogy nem tisztán rendelőintézet, az emeleten magántulajdonú lakások is vannak. A pályázatból kizárólag a rendelő újítható fel, ugyanakkor, az egységes homlokzat érdekében a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat saját forrásból, mintegy 1 millió 800.000 forintból a teljes homlokzatot egységes burkolattal látja el” – mondta Hegedűs Zoltán, alpolgármester, majd hozzátette, akadálymentesítésre is sor kerül majd, azért, hogy mindenki számára elérhető legyen az épület.
Hegedűs Zoltán arról is beszámolt, hogy a bejárati részen kiselemes betonburkolatot tesznek le, a babakocsi és a kerékpártárolás pedig ugyanúgy fog működni, mint azelőtt.
A szerződés szerint az átadás 2018. júniusának végén kell, hogy megtörténjen, azonban úgy tűnik, a kivitelező még idén elkészül a munkálatokkal.
“A Széchenyi téri rendelő kiemelten fontos egészségügyi központ, hiszen két felnőtt orvosi és egy gyermekorvosi rendelő is működött itt, valamint tanácsadás is. Az ide tartozó betegek jelenleg a Bajcsy Zsilinszky utca 70 szám alá járnak ellátásért. Igyekszünk, hogy minél hamarabb visszakerüljön ide a rendelés.”
A sajtónyilvános bejárás ideje alatt is szorgosan dolgoztak a munkások, keverték a maltert, fúrtak-faragtak, építettek.
Ács Helga