Remek eredmények a vásárhelyi versenyzőktől

A kétnapos verseny első napján az egyéni versenyszámokban mérték össze tudásukat a fiatalok. Az U10-től egészen az U14-es korosztályú gyerekekig érkeztek versenyzők, akik a délelőtt folyamán úszó számokban álltak rajthoz, délután pedig a futás következett.
A legkisebbek 50 métert úsztak, az U12-es korcsoporttól pedig 200 métert tettek meg a vízben a gyerekek. Futásban szintén korosztálytól függ, hogy mekkora távon versenyeznek. A fiatalok 800 métert futottak, a legidősebbek pedig 1600 méteren mérték össze tudásukat.
Pénteken közel 450 egyéni nevező próbálta ki tudását, köztük 12 hazai versenyzővel. A vásárhelyiek minden tudásukat beleadták a versenybe, hiszen hazai közönség előtt lehet csak igazán fantasztikus eredményeket elérni.
A vásárhelyi különítmény egy része
„200 métert úsztam, gyors úszásban, és 1600 métert futottam. Ez már nem az első ilyen versenyem volt, és nagyon szeretek ilyenekre járni. Legjobb helyezésem eddig a 19. hely volt, és azon dolgozom minden edzésen, hogy ennél jobbat sikerüljön elérnem.” – mesélte Vajna Kitti, a Hód-Triatlon és Öttusa SE versenyzője.
Vajna Kitti
A kitartó küzdelem meg is hozta a sikert, hiszen nagyon szép helyeken végeztek a hazaiak. Íme a helyezések:
Korosztály Versenyző Helyezés
U14 lány Fodor Kíra 33
U 13 lány Medve Nóra 38
U13 lány Vajna Kitti 26
U13 lány Kallai Laura 15
U13 fiú Tóth Vince 37
U 12 fiú Szabó Kornél 2
U12 fiú Pál Dávid Kornél 21
U12 fiú Debreczeni Albert 37
U12 lány Gólya Mia 44
U11 fiú Hegedűs Csaba 31
U11 lány Lőrincz Tamara Leila 31
U10 lány Medve Réka 33
Szabó Kornél a dobogó 2. fokán (fotó: Szőllősi Renátó, edző)
A versenyzők azon kívül, hogy hatalmas tapasztalatot szereznek egy ilyen megmérettetésen, pontokat is gyűjthetnek, ami alapján bekerülhetnek a Magyar Elit Bajnokságra, ahova csak azok jutnak be, akik elegendő pontszámot gyűjtenek össze az országos fordulókon. A versenyhétvége szombaton folytatódik, a váltó versenyekkel, ahol szintén számíthatunk vásárhelyi eredményekre.
Sz.Viktor