Jövő nyárra kész a pihenőpark

Cseri Tamás a városban végbemenő fejlesztéseket, építkezéseket ismertette a megjelentekkel a fórum elején. Szó esett a tram trainről, a panelek visszabontásának lehetőségéről, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium felújításáról is.
Cseri Tamás
A Hódtó és a Liszt Ferenc utca kereszteződésénél megtartott fórumon megemlítették a közelben lévő sportpályák felújítását is. Mivel a műfüves focipályák már több mint 10 éve épültek, a műfű elhasználódott, ezért cserélni kellett. A munkálatok még a héten befejeződnek.
Kecskeméti Rita beszélt a volt Kossuth iskola helyére tervezett a pihenőparkról. Elmondta, hogy kap helyet benne olyan terület, ahol pihenni lehet, alkalmas lesz a tanulásra, és az is meglátogathatja, aki csak sétálni akar egyet. A sportolókra is gondoltak, hiszen egy fitness részleget is találhatnak majd a területen az aktív pihenők. A létesítmény jövő nyár végére készül el a tervek szerint.
Kecskeméti Rita
A fórum második felében a lakók tehették fel kérdéseiket. Erdei Zoltánné arra panaszkodott, hogy a Hódtó 6 szám előtt a járda meg van süllyedve, nagyon rossz állapotban van.
Erdei Zoltánné
Nagy Ernő szintén panaszkodott a járdák állapotára, illetve a parkolók állapotát kifogásolta. Arra kérte a képviselőket, hogy legalább a sávokat fessék újra, hogy az autósok lássák, hogy hova kell beállni. A fák mennyiségét is kevesli, sokkal több zöldet szeretne látni a városrészben.
Nagy Ernő
Sz.Viktor