Holnaptól újra Hódmezővásárhely az ország sör-fővárosa

Csütörtök délután rajtol a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Sörfeszt 3.0 – Kézműves Sörök Fesztiválja. A Kossuth téren és a Dr. Rapcsák András utcán már állnak a faházak, melyekbe hamarosan az ország első számú sörfőzdéi költöznek. A rendezvény hivatalos megnyitóján Kószó Péter alpolgármester a Csíki Sör csapatával fog sört csapolni, majd kezdetét veszi az őrület: az első este a Kerozin és a Tom White and the Mad Circus fűti fel a hangulatot.
A kínálatból a rendezvény hagyományainak megfelelően ezúttal is száműzték az ipari söröket, helyettük számos “újonc” várja a vendégeket: több vadonatúj főzde is itt tartja országos premierjét. További újdonság, hogy a hagyományos nagyszínpad mellett egy fedett party-sátorral is készülnek a szervezők: az OTP előtt felállított helyszínt 4 napra Magyarország legdinamikusabban fejlődő rockabilly és rock ‘n roll party-sorozata, a Jampec Party foglalja el, akik az 50-es, 60-as évek bulihangulatát csempészik majd a fesztiválra.
A nagyszínpad élő koncertektől lesz színes: csütörtökön a Kerozin és a Tom White and The Mad Circus, pénteken a New Level Empire és az ethno-punk Gypo Circus, szombaton pedig Dj Dominique, Kiki (Első Emelet) és Vastag Csaba szórakoztatja a nagyérdeműt. Az idén először külföldi fellépők is tiszteletüket teszik a rendezvényen: Németországból érkezik a Die Flotte Hosen, illetve Erdélyből az indie-pop feltörekvő csillaga, Petruska.
Sörfeszt 3.0 – Kézműves Sörök Fesztiválja
2017. június 22-23-24-25.
Hódmezővásárhely, Kossuth tér és Dr. Rapcsák András utca
2017. JÚNIUS 22, CSÜTÖRTÖK
18:00 Vacsora Zsuzsival
19:00 Sörfeszt Megnyitó
20:00 Kerozin
22:00 Tom White and the Mad Circus
23:00 Jampec Party Sörfeszt Edition
2017. JÚNIUS 23, PÉNTEK
18:00 Show me Band
19:00 Sárréti Chilifarm & Gerilla Gourmet presents: 1.000.000 SHU Challenge
20:00 A Holdfény Fesztivál bemutatja: New Level Empire
22:00 Gypo Circus
23:00 Jampec Party Sörfeszt Edition
00:00 Sörfeszt Afterparty (Raktár Café)
2017. JÚNIUS 24, SZOMBAT
18:00 Twentees
19:00 Die Flotte Hosen (GER)
20:00 Dj Dominique feat KIKI (Első Emelet)
21:00 Sárréti Chilifarm & Gerilla Gourmet presents: Csípős Csirkeszárny Challenge
22:00 Vastag Csaba unplugged
23:00 Jampec Party Sörfeszt Edition
00:00 Sörfeszt DJ.: P.E.T.
01:00 Sörfeszt Afterparty (Raktár Café)
2017. JÚNIUS 25, VASÁRNAP
17:00 Dél-Alföldi Katonazenekarok Regionális Találkozója
18:00 Szeder
20:00 Petruska