Feltöltődés tippek nőknek

Amikor arról olvasok, hogy a nők számára milyen jól jönne a részmunkaidős foglalkoztatás megnyugtató, létbiztonságot nyújtó fizetéssel történő alkalmazása, akkor nagyon szurkolok, hogy sikerüljön mindezt véghezvinni, és valóban olyan világ legyen, ahol a család, a munkavállalás, és az életcél beteljesítése, és az örömteli élet mind megférjen egymás mellett a nő számára is. A legtöbb család alapvető élelmiszer vásárlásához is szükséges, hogy mindkét szülő dolgozzon. A nőkre ezen felül hárul még a háztartás vezetése, az esetlegesen beteg szülők ápolása, illetve anyaként még a gyerekek gardírozása is. Gyakran hallom, hogy a nők elfáradnak, nem tudnak minden szálon jól teljesíteni, és elég stresszesek a mindennapok forgatagában történő lavírozás miatt.
Vannak gyakorlatok, melyek segítenek abban, hogy az egyensúlyt megtaláljuk a feladataink között. A boldogságot kutató professzorok szerint a boldogtalanság oka leginkább a múltban és a jövőben történő barangolás, és nem a jelen helyzet, ezért fontosnak tartják, hogy megtanuljuk, miként tudunk a jelenben maradni.
1, Légzésmeditáció
Azonnali lecsillapodást, összpontosítást segít, hiszen a lassú lélegzetvételkor a légzés folyamatára figyelünk, és addig sem kóborolnak a gondolataink a múltban vagy a jövőben.
2, Mindfulness gyakorlat
Ennek is az a lényege, hogy maradjunk a jelenben, és ráadásul ítélkezés mentesen. Ha ülünk az irodában, egy pár percre csendesedjünk le, és figyeljük meg miket hallunk, milyen apró részleteket veszünk észre magunk körül, milyen érzés a lábunknak, ahogy érinti a talajt, milyen ízt érzünk a szánkban, és milyen illatokat észlelünk.
3. Kérj segítséget!
Lehet, hogy nem azt adja vacsira a nagymama/testvér/szomszéd a gyerekeknek, mint amit te adnál, lehet, hogy megengedőbb lesz velük, de kérj segítséget a gyerekfelügyeletben, vagy a háztartás vezetésében, hogy feltöltődj, mert csak azt tudjuk adni magunkból, amik vagyunk.
4, Ülj le a pároddal és beszéljetek!
A házimunkáról, a gyereknevelésről, a feltöltődésről. Sokan belefáradnak, hogy kiépítsenek egy új rendszert, de aki kitartó és türelmes, azoknál hamar beáll az új rend, és könnyebbé válnak a mindennapok.
forrás:boldognaklenni.hu
Címkék:
Divat&Stílus&Életmód