Izmos pasik és sportos csajok a Kossuth téren

A versenyen 8 ország válogatottja vett részt. Érkeztek Szerbiából, Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból, Szlovéniából, Ukrajnából, Szlovákiából, és természetesen a magyar csapat is harcba szállt.
A streetball a kosárlabda egyik formája, amiben 3 játékos szerepel egy csapatban, és nem kettő, hanem csak egy palánkra dobálnak. Vásárhelyen egy profi versenynek lehettek szemtanúi a kilátogatók, a szervezők a legmodernebb technikákat használták a mérkőzések alatt. Volt eredményjelző, időmérő, sok sok kamera, drón a levegőben, és szakemberek hada.
A vásárhelyi kiváló lehetőséget adott arra, hogy a válogatottak felkészüljenek az Európa-bajnokságra. Erős megmérettetésen vehettek részt, ahol versenykörnyezetben gyakorolhattak a csapatok, tapasztalatokat gyűjthettek a világklasszisok ellen.
Szintén a szombati napon rendezték meg az országos diákolimpia általános iskolás döntőjét is, ahova bejutott a Szent István Általános Iskola és a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 2002-2003-s fiú csapatai egyaránt, méghozzá veretlenül.
„Már 5 éve kosarazok. Szeretem ezt a sportot, mert ez csapatjáték, és értelmes sport. Szoktam edzésekre is járni, hetente ötször. Nagyon tetszik ez a mai verseny, hiszen itt is láthatom a példaképeimet, a Vásárhelyi Kosársuliból. Szoktam járni a meccseikre, és dudával, tapssal szoktam biztatni őket.” – mesélte Bacsa Rajmund, az egyik játékos.
Bacsa Rajmund
A kosarasok mellett különböző érdekes bemutatókat, programokat is láthattak az érdeklődők. Volt break tánc bemutató, graffiti művész, valamint a kisebbeknek célbadobás is.
A hétvégi kosár őrület után nem nyugszik meg a város sportélete, hiszen egy hét múlva egy kosárlabda utánpótlás nyolcas döntőnek lehet a szemtanúja csütörtöktől vasárnapig, a Hódtói Sportcsarnokban. Az ország 8 legjobb csapata látogat a mezővárosba, U14-es kategóriában. Az eseményen a Vásárhelyi Kosársuli csapata esélyesként lép színre.
Sz.Viktor