Bemutatjuk az öt átnevezendő vásárhelyi utca névadóit!
Mint arról pénteken beszámoltunk, a májusi vásárhelyi közgyűlés arról döntött, a Gorkij, a Martinovics, az Ormos Ede, a Somogyi Béla és a Táncsics utcák új nevet kapnak. Most az indoklást és a részleteket is mutatjuk.
A Gorkij utca átnevezése Gácsi László utcára.
1932- 1949: Vág utca; 1950: Gorkij utca.
Maxim Gorkij (1868-1936) orosz szovjet író. 1868-ban született Nyizsnyij Novgorodban, korán árvaságra jutott. 1905 és 1917 között Oroszországban a Bolsevik Párt tagja volt. 1920- ban megalapította a Szovjet Írószövetséget, amelynek haláláig elnöke volt. 1921-ben Lenin engedélyével Olaszországba ment, ahol tuberkulózisát kezeltette, innen figyelte a berendezkedő sztálini hatalom lépéseit. 1931-ben Sztálin hazacsábította, és nem engedte többé ki a Szovjetunióból. Bár Lenin és Sztálin rendszerét többször bírálta írásaiban, de gondolkodását alapjaiban határozta meg a parasztság iránt érzett gyűlölete és egyetértett a sztálini munkatáborokban folyó átnevelési módszerekkel.
Gácsi László (1927-1956) a Mérleggyár osztályvezetője, a vásárhelyi ’56-os események egyetlen halálos áldozata. A városban december 10-re a berendezkedő kádári hatalom elleni tiltakozó nagygyűlést hirdettek a Kossuth térre. A gyülekező a Kálvin téren volt. A gyárak munkássága már felvonult, amikor az Andrássy utca felől katonák, a Táncsics utca felől pedig karhatalmisták, pufajkások érkeztek. A tömeg azonnal körülvette őket, s beszédbe elegyedett velük. Három pufajkás a zsinagóga előtt felállította tányéros géppuskáját, melynek csövét a tér felé irányították. Közben egy csoportban az egyik karhatalmistát már annyira körbevették az emberek, hogy alig tudott mozdulni és szorongatott helyzetében a levegőbe lőtt. Ekkor megszólaltak a zsinagógánál felállított géppuskák is, majd hallani lehetett, hogy a Bajcsy- Zsilinszky utca felől is eldördül egy-két lövés. A lövések hallatán az emberek a földre feküdtek. Ekkor kapott lövést Gácsi László mérleggyári munkás, aki két nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. Gácsi Lászlót a Mérleggyár munkásai 1956. december 14-én búcsúztatták. Kollégái és barátai nevében Kálmán Tibor vett tőle végső búcsút. Mrázik Lajos igazgató ígéretet tett arra, hogy támogatják az elhunyt családtagjait. Munkatársai 48 ezer forintot gyűjtöttek a családnak. Gácsi László temetése Kunszentmártonban, szülőfalujában volt, amelyre a gyári dolgozók közül tizenöt–húsz fő csak titokban utazhatott el. A temetés a karhatalmisták szigorú felügyelete mellett zajlott. Az özvegyet és a gyerekeket – a gyárigazgató ígérete ellenére – 1957-ben elüldözték a városból, így visszaköltöztek Kunszentmártonba. Az 1956. december 10-i hódmezővásárhelyi tüntetés feloszlatása közben történt fegyverhasználatot az Igazságügyi Minisztérium Tényfeltáró Bizottsága 1993-ban megjelent Sortüzek – 1956 című könyvében sortűznek minősítette.
A Martinovics utca átnevezése Görgei Artúr utcára.
1937-1947: Ungvár utca; 1948: Martinovics utca.
Martinovics Ignác (1755-1795) Politikai kalandor, udvari besúgó, majd a radikális magyar jakobinus mozgalom vezetője. Fiatalon ferences szerzetes lett, majd megelégelve a kötöttségeket tábori lelkészként szolgált. Beutazta Európát, ahol különböző akadémiákon és egyetemeken tanított. 1791-től II. Lipót titkosrendőrségének beszervezett ügynöke lett, aki a feloszlatott jezsuita rendről és a szabadkőműves szerveződésekről is jelentett gazdáinak. Nagyravágyó jelleme miatt nem elégedett meg a lembergi tanári kinevezéssel, gátlástalansága hamarosan udvari tanácsosi címet hozott számára. II. Lipót 1792-ben bekövetkezett halála és I. Ferenc trónra lépése után azonban hamarosan kegyvesztetté vált. Bosszúból az abszolutizmus bírálójává vált, a szabadkőművesek közé is belépett. A párizsi jakobinusok megbízásából Bécsben és Budapesten megszervezte a Reformátorok Társaságát és a Szabadság-egyenlőség- testvériség Társaságot, melyek legfőbb célja a királyság megdöntése volt. Ezek csakhamar a titkosrendőrség látkörébe kerültek, amiről Martinovics tudomást szerzett és mindenkit megelőzve feladta mindkét szervezet teljes tagságát a hatóságoknak. Ennek ellenére a hatalom nem kegyelemzett, társaival együtt fő- és jószágvesztésre ítélte, melyet nem sokkal később a Vérmezőn végre is hajtottak. Halálának körülményei miatt a reformista utókor egy része a mártíromság nimbuszával vonta körül alakját.
Javasolt név: Görgei Artúr utca
Görgei Artúr (1818-1916) 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, fővezér. Polgári foglalkozását tekintve vegyész. A Felvidéken született elszegényedett nemesi eredetű családban. Katonai pályára lépett, a tullni utászakadémián végzett. Katonai karrierje során először a magar királyi nemesi testőrséghez, majd a főhadnagyi rendfokozatban a Nádor- huszárokhoz került. 1845-ben leszerelt, hogy megnősülhessen. Ekkor kezdett el vegyészetet tanulni, rövid tudományos pályája alatt számottevő eredményeket ért el. 1848. május 17-én jelentkezett a szerveződő magyar honvédseregbe, ahol kezdetben századosi beosztást kapott. Erőfeszítéséket tett egy magyar lőszergyár felállítására, amellyel a honvédség lőszerhiányán próbált enyhíteni. 1848 augusztusától honvédőrnagy, októberben sikeres harcokat folytat a Dunántúlon, közben ezredessé, majd honvéd tábornokká léptetik elő. November 1-től a feldunai hadsereg fővezére. Nevéhez fűződik a szorongatott magyar fél egyik legnagyobb sikere a téli hadjárat, melynek során hadseregét megmentve, megszilárdította a tiszai védelmi vonalat. Ez a haditett a Debrecenbe menekült kormány léte szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bírt. 1849. március végétől Kossuth Lajos ideiglenesen fővezérré nevezte ki. Az általa kidolgozott haditerv és az ennek nyomán meginduló tavaszi hadjárat ismét jelentős sikerrel zárult. Isaszegnél, Vácnál és Nagysallónál is jelentős magyar győzelmek születtek, Komáromot is sikerült felmenteni, május 21-én pedig egy hónapos ostrom után Buda újból magyar kézre került. A nyári hadjárat idején az orosz csapatokkal merősített osztrák hadak ismét átvették a kezdeményezést. Görgei júliusban egy újabb, Komárom melletti csatában súlyosan megsérült, napokig élet-halál között volt. A kormány utasításának megfelelően hadseregével utóvédharcokat folytatva a Szeged-Arad összpontosítási körzetbe vonult. Közben azonban Temesvárnál Dembinszky Henrik, Aradra vonulás helyett csatát vállalt, ahol súlyos és döntő vereséget szenvedett. Görgei a menekülő magyar kormánytól teljhatalmat kapott, e jogával élve – látva a kilátástalan helyzetet – augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert az orosz hadak előtt. Életét a bécsi udvar megkímélte, azonban ausztriai száműzetésre ítélte. A feltétel nélküli fegyverletétel és életben maradása miatt Görgei Artúrt mintegy másfél évszázadig a magyar közvélemény jelentős része – igaztalanul – árulóként tartotta számon.
A Somogyi Béla utca átnevezése Tisza István utcára.
1932-1947: Arad utca; 1948-tól Somogyi Béla utca
Somogyi Béla (1868-1920) tanító, író, újságíró. Az 1890-es évektől a Népszavában publikált. 1897-től megszakításokkal a Népszava szerkesztője, belső munkatársa volt. A Magyarországi Tanítók Szabad Egyesületének alapítója és első elnöke. 1918 őszén szociáldemokrata színekben Károlyi Mihály kormányának közoktatásügyi államtitkára. A kommün bukása után a Szociáldemokrata Röpiratokat szerkesztette, majd 1919 szeptemberétől a Népszava felelős szerkesztője lett. A fehérterrort bíráló cikkei miatt az Ostenburg-különítmény tagjai Bacsó Bélával együtt elhurcolták és megölték. A második világháború után berendezkedő kommunista rendszer a munkásmozgalom mártírjaként tekintett rá.
gróf Tisza István (1861–1918) politikus, miniszterelnök. 1886-tól a Szabadelvű Párt színeiben országgyűlési képviselő. 1903 és 1905 között miniszterelnök és belügyminiszter. Letörte az ellenzék obstrukciós kísérleteit, majd keresztülvitte a házszabályt módosító elképzeléseit, így biztosította a parlament működőképességét, ez azonban a pártján belüli ellentétek kiéleződéséhez, végül bukásához vezetett. 1906-ban feloszlatta pártját, és időlegesen visszavonult a politizálástól. 1910-ben létrehozta a Nemzeti Munkapártot, ennek élén megnyerte a választásokat. 1912 és 1913 között a Ház elnöke volt. Több olyan törvényjavaslatot sikerült megszavaztatnia, amelyek a sokat vitatott hadügyi és védelmi kérdéseket szabályozták. 1913-tól újra miniszterelnök. A szarajevói merénylet után ellenezte a háborút, ennek ellenére a német szövetségben bízva végül beleegyezett megindításába. Az őszirózsás forradalom kitörése napján, 1918. október 31-én az ellene megkísérelt, sorban negyedik, jól megszervezett merénylet sikerrel járt, egyenruhába öltözött fegyveresek meggyilkolták.
A Táncsics Mihály utca átnevezése Bethlen István utcára.
19. század: Topa sor; 1857-1887: Rák utca; 1888-1920: Újvilág utca; 1921-1947: Bethlen István utca; 1948-1993: Táncsics Mihály utca; 1994: Táncsics Mihály út.
Táncsics Mihály (1799-1884) író, publicista, politikus. Szláv eredetű parasztcsaládban született. Tanítóképzőt végzett, majd jogot tanult. Nagy hatással volt rá a francia felvilágosodás irodalma, az 1840-es években már mai értelemben véve erősen kommunisztikus, utópista szocialista elveket vallott, amelyeket népszerűsített is. Lipcsében megjelent könyve miatt üldözték, majd 1847-ben letartóztatták és izgatás vádjával elítélték. 1848. március 15-én budai börtönéből a forradalom szabadította ki. Szabadulása után Munkások Újsága címmel hetilapot indított. Nézetei miatt Kossuthtal is összekülönbözött, aki hamarosan betiltotta lapját. 1860-67 között ismét börtönben sínylődött. Az 1869-es választásokon az orosházi kerület mandátumával a parlamentbe jutott, ahol erőteljes baloldali politikát folytatott. Belépett az első magyarországi munkásszervezetbe, az Általános Munkásegyletbe is, amely elnökévé választotta. E szervezeten keresztül kapcsolatba került a nemzetközi munkásmozgalommal. Szocialista meggyőződéséhez haláláig ragaszkodott a dualista rendszer megdöntéséhez szükséges erőt a munkásságban látta. A Rákosi-, majd a Kádár-korban valóságos kultusza volt, a kommunisták szellemi előképüknek tartották.
gróf Bethlen István (1874-1946). 1921-1931 között miniszterelnök. Erdélyi református főúri család leszármazottja. A budapesti egyetemen jogot tanult, valamint a magyaróvári gazdasági akadémiára járt. 1901-től 1918-ig országgyűlési képviselő. 1920-ban a berendezkedő román hatalom kiutasította Erdélyből, birtokai nagy részét elkobozták. 1920 szeptemberétől 1926-ig, két cikluson keresztül Hódmezővásárhely nemzetgyűlési képviselőjévé választották. 1924-től a városban utca viselte a nevét. Az Egységes Párt létrehozásával szilárd kormánypártot teremtett, ezáltal biztosította politikájának a parlamenti többséget. Kormánya erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy Magyarország kitört a trianoni kataklizma utáni súlyos gazdasági, társadalmi, és mentális krízisből, valamint a külpolitikai elszigeteltségből. 1926-tól 1935-ig, két cikluson keresztül, már Debrecen egyik mandátumával volt a képviselőház tagja. 1935-ben Nagykanizsán választották meg országgyűlési képviselővé. A miniszterelnökségről való lemondása után 1944-ig Horthy Miklós kormányzó tanácsadója volt. 1935-ig a kormánypárt legbefolyásosabb vezetője, melynek irányítása azonban a választások után szinte teljesen kicsúszott a kezéből, az informális politikai életben viszont továbbra is megkerülhetetlen személyiség maradt. Ellenezte Magyarország németek melletti túlzott elköteleződését. 1939-ben a kormányzó az országgyűlés felsőházának örökös tagjává nevezte ki. 1944-ben a szovjetek elfogták, és a Szovjetunióba hurcolták, itt érte a halál 1946-ban.
Az Ormos Ede utca átnevezése Németh László utcára.
Ormos Ede (1873-1944) szociológus, újságíró, ügyvéd. 1873-ban született Hódmezővásárhelyen. A budapesti tudományegyetemen szerzett ügyvédi képesítést. 1895-től az MSZDP tagja. 1899-ben Makón nyitott ügyvédi irodát, 1904-ben Budapestre költözött, ahol a Népszava szerkesztőségében dolgozott. 1919-ben a Tanácsköztársaság melletti kiállása és az akkori tevékenysége (röplapterjesztés) miatt Bécsbe emigrált. 1921-1923 között a kolozsvári Keleti Újságnál dolgozott. A húszas évek végén visszatért Budapestre, ahol a Friss Újság munkatársa lett. Szépirodalmi munkákat is írt. A századfordulón több cikke jelent meg a paraszti társadalomról és a hódmezővásárhelyi agrárproletariátusról. 1944-ben a németek elhurcolták és ismeretlen helyen megölték.
Németh László (1901-1975) író. 1901-ben született Nagybányán. 1925-ben fogorvosi diplomát szerzett, ugyanebben az évben a Nyugat novellapályázatán Horváthné meghal c. novellájával első díjat nyert. 1930-as években már ismert író, több folyóirat szerkesztője. Tevékeny szerepet vállalt a népi írói mozgalomban. Először vendégként járt Hódmezővásárhelyen, 1940. április 13-án, a Református Bethlen Gábor Gimnázium önképzőkörének meghívására – Móricz Zsigmonddal. Ugyanez év november 9-én Tamási Áron társaságában látogatott a városba. 1945 és 1948 között óraadó tanár volt a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban, ahol magyar irodalmat, egészségtant és matematikát tanított, valamint az iskolaorvosi feladatokat is ellátta. Megragadta a helyi értelmiség szellemi fogékonysága, kultúrateremtő munkája. Az első magyar népi kollégiumot anyagilag is támogatta: átengedte számára Cseresnyés című drámájának jogdíját. Vásárhelyi tartózkodását egyszerre érzi száműzetésnek és felszabadulásnak. Németh László vásárhelyi korszaka alkotói pályája folyamatában alapvető jelentőségű időszak volt. Ekkor fonódott egybe életműve a szocialista társadalom útjára lépő magyar nép sorsával. Ha a tanulmányírónak a Tanú című folyóirat a fénykora, a szépírónak a vásárhelyi katedrán töltött néhány esztendő. Legjobb drámái és regényei közül a Husz, az Eklézsia- megkövetés és a Széchenyi, valamint az Iszony és az Égető Eszter is a városban készült. Éppen hatvan évvel ezelőtt, 1957-ben elnyert Kossuth-díjával járó összeget felajánlotta a Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárának.
