Elutasították a lakóparkiak a város ajánlatát

Csütörtökön ült ismét tárgyalóasztal mögé a vásárhelyi Nyugdíjas Lakópark menedzsementje, a város nevében Hegedűs Zoltán és Kószó Péter alpolgármester, valamint a lakók által megválaszott négy fős delegáció.
Bár a három és fél órás tárgyalásnak voltak olyan pillanatai, amikor úgy látszott, egyezségre jutnak, végül a küldöttek nem fogadták el, az egyébként általuk megjelelölt pontok szerinti módosításokat, mondta pénteken Hegedűs Zoltán.
Mindez azt jelenti, a rendeletben rögzített 20 ezer forintos szolgáltási díj marad érvényben, az önkormányzat pedig sajnálatának hangot adva, befejezettnek tekinti a tárgyalásokat. Az alpolgármester hozzátette, a jó hír annyi, akik igénybe vették a buszszolgáltatást, megnyugodhatnak, mivel ez is marad a szerződés értelmében.
A lakóparkot működtető Zrt és a lakók között egyébként kölcsönös kétoldaú szerződés él, melyre a polgári törvénykönyv szabályai vonatkoznak a szerződésben meghatározottak alapján.