Tavaszi hóesésre ébredt ma reggel az Alföld

Hóesésre ébredt ma reggel kis túlzással fél Magyarország. A Mátrában mintegy tizenöt centiméter hullott (helyenként a hólapátok is előkerültek), de fehér hótakaró borítja, borította Csongrád és Bács megye egyes településeit is.
Az Időkép tudósítása szerint például így indult a nap Kunbaján.
Az alábbi képet pedig a Délmagyarország készítette Szegeden.
Forrás: Délmagyar.hu/Frank Yvette
Bács-Kiskun megyében egyébiránt mintegy harminc településen akadozik az áramszolgáltatás a nem várt időjárási körülmények miatt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint jelenleg 24 ezer fogyasztási helyen nincs villany a megyében.
A szolgáltató szakemberei folyamatosan dolgoznak a problémák megoldásán.
Forrás: Vásárhely24
Hódmezővásárhelyen (egyelőre) csak eső esik – igaz mintha dézsából öntenék.
Néhány, havas utcákat megjárt kocsival persze itt is találkozhatunk.
Forrás: Vásárhely24