Megvan a hely: itt lesz Vásárhely új temploma!

Egy nagyobb pályázati beruházás része lesz a Vásárhelyen, a Kertvárosban építendő templom, melyben mintegy 800 millió forintból 6 új templom épül Csongrádban és Békésben, tudta meg a Vásárhely24 a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtóosztályától. A 800 millió döntő részét a vásárhelyi templomra fordítják majd. Az épület tervezése még nem kezdődött meg, de a tervezőt már keresik.
Az is biztos, hogy a Bartók sétány 23 szám alatt épül meg és az elképzelések szerint egy zárt folyósóval az katolikus általános iskola épületével is összekapcsolódik.
Azt is megtudtuk, a templom – a miserend szerint – a szentmisék alkalmával lesz nyitva, ilyenkor szabadon látogatható a lakosság számára is, a további nyitva tartási rend meghatározása pedig a helyi plébános hatáskörébe tartozik majd.
Hogy 80 év után ismét templom épülhet Vásárhelyen, arról elsőként a Vásárhely24 számolt be. Cikkeinket itt találják:
Almási István a nagyinterjúban is kitért a templomra
fotónk csak illusztráció!