Lázár a CEU-ügyről: politikai hisztériakeltés zajlik

A külföldi egyetemek sem csaphatják be a diákokat, nem élhetnek vissza helyzetükkel, és nekik is vállalniuk kell a magyar törvények betartását – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján a felsőoktatási törvény javasolt módosítása kapcsán.
A tárcavezető emlékeztetett az Oktatási Hivatal „alapos és jogszerű” vizsgálata a Magyarországon működő 28 külföldi egyetem közül 27-nél tárt fel problémákat – ezt a helyzetet igyekszik a javaslat orvosolni.
A kabinet azt szeretné elérni, hogy a diákok védelme jegyében mindenki tartsa be a játékszabályokat – mondta a kancelláriaminiszter.
Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Jelezte ugyanakkor, a kormány részéről minden külföldi egyetem méltányos eljárásra számíthat. Eképpen fogják megvizsgálni mind az együttműködésre, mind a képzés tartalmára vonatkozó kérelmüket. Egy kérdésre a Közép-Európai Egyetem kapcsán külön is elmondta: a CEU-nak is fair, igazságos és átlátható eljárásban lesz része.
Elhangzott, meglátása szerint az elkövetkező egy év elegendő idő arra, hogy az érintett külföldi egyetemek esetében megköttessenek azok a nemzetközi megállapodások, amelyek a tervek szerint a működésük feltételei lesznek.
Hozzátette az ügy kapcsán minden, ami az elhangzottakon felül van, „politikai hisztériakeltés”. Mint mondta sokan „túlpolitizálják” ezt a dolgot.