Garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Cserepes sori balhé után

Súlyos testi sértés kísérlete és garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a tegnap délutáni Cserepes sori balhé kapcsán – derült ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság mai közleményéből.
Az egyenruhások korábbi kommünikéje szerint első családi veszekedés fajult tettlegességig: egy férfi bántalmazta a feleségét, majd az asszony védelmére kelt felnőtt fia felé szúrt egy késse, minek után – amikor is a történteknek híre ment a soron – az utcán is összeverekedett két férfi.
Az indulatokat az egyenruhásoknak kellett megfékezniük.
Súlyos testi sértés kísérlete miatt a késes férj, garázdaság gyanújával az utcai csetepaté résztvevői ellen folyik nyomozás.