Kolléganőnk csábítja el a nős férfit

Mohácsi István: Francia rúdugrás című vígjátékát tűzi műsorra március 11-én, szombaton 19 óra 30 perctől a Szegedi Pinceszínház. – Ez egy pajzán vígjáték, ami 18 éven felülieknek szól, és ezt tessék nagyon komolyan venni. Ízléstelenséget ugyan nem lehet látni a színpadon, de elővillannak vállak, hátak, combok és a szöveg is olyan, ami az utcán sétálva is megütheti a fülünket – mesélte Kata.
A történet szerint két pár egyszerre látogat el egy szexuálterapeutához. Ebből kellemetlenség adódik, ugyanis a találkozáskor kiderül, hogy legjobb barátokról van szó. A szakember feladata: mentse meg a két házasságot. Igen ám, de mint kiderül, a páciensek több testi örömre vágynak, és nem feltétlen azzal a személlyel, akinek kimondták a boldogító(?) igent.
Ekkor megjelenik a hatodik szereplő, aki a feje tetejére állítja a világot. Székács Anikó alaposan összekuszálja a szálakat, ugyanis ő az egyik férfi titkárnője, egyben szeretője is. – Nagy kihívás a karakter bőrébe bújnom, ugyanis ő az a tipikus csábító, manipulátor hölgy, már-már démonnak is nevezhetjük – árulta el munkatársunk, akinek hangjával leginkább a Rádió 7 szombat délelőtti Családi magazinjában és hétfő esti Épkézláb műsorában találkozhatnak hallgatóink.
A Szegedi Pinceszínház hat hete készül a premierre. A másfél hónap fizikailag és mentálisan is megterhelő volt, ezért csütörtök, azaz ma este egy zártkörű főpróbát tartanak, amit elsősorban a barátok, közeli ismerősök tekintenek meg. – Minden egyes mozzanatból ki akarjuk hozni a legjobbat, így a maximalizmusra törekedve szinte már azt is elfelejtettük, hogy ez egy vígjáték. Nélkülözhetetlen a közönség visszajelzése, hogy pénteken még tudjunk finomítani az előadáson, amire az író, Mohácsi István is ellátogat – avatott be a részletekbe „csalfa” kolléganőnk.
Az alaptörténetet meg is hallgathatja Katától:
##audio:3691##
A Francia rúdugrást 2004-ben, Pécsett mutatták be először. Azóta is folyamatosan szerepel a színházak repertoárjában, jelenleg például Budapesten is játsszák.
A Szegedi Pinceszínház márciusban és áprilisban több alkalommal előadja a pajzán darabot. Az e havi előadásokra sajnos már minden jegy elfogyott, így aki kedvet kapott, az áprilisra foglaljon belépőt. Az időpontokról a www.szegedipinceszinhaz.hu internetes oldalon lehet érdeklődni.
Megyeri József