Mindig megújulnak!

Mind a Hagymaház, mind pedig a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum számára fontos, hogy a természethez hasonlóan mindig megújuljanak. Így a tavaszi programkínálatra is a színes, változatos, széles közönséget megmozgató a jellemző.
Szikszai Zsuzsanna
A múzeum esetében az egyik legfontosabb esemény az elkövetkezendő időszakban, hogy új néprajzi kiállítással készülnek. Március 31-én nyílik meg a Számadás Csanád vármegye néprajzi kincseiből című tárlat, amely 300 év leletanyagát tárja az érdeklődők elé. A legrégebbi tárgy egy 1788-bőól való kazalvágó. Minden egyes darab a múzeumi gyűjtemény részét képezi. További érdekessége lesz a kiállításnak, hogy kronologikus sorrendben vonulnak fel a tárgyak, így egyfajta időutazáson vehetünk részt.
Pulitzer József 170 évvel ezelőtt született. Ez alkalomból három napon keresztül zajlanak az események. A kiírt fotó- és képregény pályázat eredményhirdetése április 7-én lesz, illetve április 8-án egy sakkversennyel emlékeznek a sajtómágnásra. Ez utóbbi esetében Portisch Lajos sakkmester szimultán játszik a résztvevőkkel. Április 10-én pedig koszorzással tisztelegnek Pulitzer József emléke előtt.
Zsámboki Erika
A Hagymaház szervezésében valósul meg március 8-án a Tavaszköszöntő rendezvény, amelyet immár harmadik éve rendeznek meg. Fellép többek között az Írisz Táncklub és Homonnay Zsolt. Készülnek a március 15-i városi ünnepségre is, amelyen térzene, ’48-as dalok, illetve zászlófelvonás és koszorúzás is lesz. Április 11-én pedig átadják a Makói Medáliák Irodalmi Díjat is.
ÉR.