Palotás Sándor kapta a Csongrád Megye Gazdaságáért Díjat

Palotás Sándor, a Déli-Farm Kft. ügyvezetője vehette át a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Csongrád Megye Gazdaságáért Díjat Nemesi Páltól, a gazdasági önkormányzat elnökétől a szervezet üzleti estjén. Az eseményen részt vett Rade Drobac, Szerbia Budapesti Nagykövetségének nagykövete, valamint dr. Pintér Magyarország Belgrádi Nagykövetségének nagykövete is.
Az idei év díjazottja programozóként, később művelődésszervező-
Palotás Sándor, a Déli-Farm Kft. ügyvezetője
Családi vállalkozásuknál, a Déli-Farm Kft-nél az ezredforduló környékén kezdett tevékenykedni, itt édesapja következetességének és tanításának köszönhetően fokozatosan beletanult az önálló vállalkozói életbe. Jelenleg pedig már édesapjával közösen vezetik a mezőgazdasági területen, kereskedelemmel foglalkozó cégüket. Idei díjazottunk folyamatosan képezte magát, Európai Unió szakértői tanulmányokat folytatott, illetve a minőségbiztosítás területén is hasznos ismereteket szerzett. Hivatása mellett a közösségteremtés segítésére, és a megye gazdaságának fellendítésére is nagy hangsúlyt fektet. Immáron kilencedik éve tagja a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének, emellett 2015-től a világ legnagyobb üzletfejlesztési hálózatának Dél-alföldi követeként segíti az Enterprise Europe Network munkáját.
2012. óta a Junior Achievement Magyarország kuratóriumának tagja, ekkortól családjával együtt önkéntesként részt vesz a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkájában is. Továbbá oszlopos tagja a szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Clubnak. 2016-ban a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökének választották. 2010-ben vállalkozásuk elnyerte a középvállalkozás kategóriában a Presztízs Díjat. Munkájának elismeréséül 2012-ben megkapta a megyei gazdasági önkormányzat Csongrád Megye Kereskedelméért Díját.
A formájában idén megújult bronz kisplasztika díj Hermészt, az istenek hírnökét, az utazók és kereskedők védelmezőjét ábrázolja. A szárnyas sapkája és saruja segítségével repülni tudó isten gyorsaságáról, fürgeségéről és furfangos ravaszságáról volt híres. Nacsa Richárd szegedi szobrász a figura megformázásakor ezeket a tulajdonságokat szerette volna minél érzékletesebben ábrázolni modern, letisztult stílusban.