A természet csendes érintése

A téli „varázsburok” még betakarja Mártélyt, mert a fagyott holtágnál minden hideg csendben van. A csónakok, melyeket a vízben hagytak, most egy ideig még biztosan nem ringatóznak a vízen. Ennek is megvan a bája, a fagyott faágaknak, a hidegtől deres, roppanós aljnövényzetnek is.

Szinte közhely, de a mai világunkban rohanunk. Rohanunk a munkába, rohanunk a családhoz, rohanunk mindenhová. Ilyenkor, a téli táj szépségében megszűnik az idő. Elfelejti az ember, hogy van óra a kezén. Pihen az agy, és észrevesszük a bennünket körülvevő szépségeket.

Az élőlények közelsége pedig egy olyan miliőt teremt, melyet az íróasztal mellől nem tudunk átérezni. A korábban hangos hattyúk és kacsák, most elcsendesülve, egymás mellett kutatták az élelmet, és szinte úgy viselkedtek, mint egy nagy család. A holtág és annak környéke általában sok embert vonz, és nem is véletlenül. Van viszont az a helyzet, amikor jó, ha egyedül lehetünk, és úgy érezhetjük csak a miénk ez az élmény, ez a csodálatos környezet.

sk