Disznó téma

Szükséges rossz vagy családi élmény? Elítélendő cselekedet vagy természetes, ősi szokás? Barbárság vagy előrelátó gondoskodás? Téma a négylábúról, aki nem csak a jéggel küzd a téli időszakban, de az életben maradásért is.(Borítókép: böllérnap Csanádpalotán:)

A válaszok a családunkban egyértelműek voltak mindig. Több generációra visszamenőleg családi eseménynek számított az egész évben hizlalt poca közös feldolgozása. Noha már gyermekként is mélyen együtt éreztem a röfivel, de mivel ebben nőttem fel, ezt tartottam és gondolom ma is természetesnek és elfogadottnak. Ha azokra a tényleg hideg januári napokra visszagondolok, nem Konnektor szomorú végkifejlete, hanem a rokonsággal együtt töltött idő ugrik be. Én még abban nőhettem fel, hogy tényleg közös munka eredménye volt a végén dugig telt mélyhűtő, a frissen töltött disznóságok illatával teli kamra. A nagyobb család apraja-nagyja részt vett az eseményen és mindenkinek megvolt a maga feladata. Ősöktől örökölt szakértelemmel zajlott a vágás és a feldolgozás, ez olyanfajta tudás volt, amit már az én generációm nem birtokol, mert ahogyan telt az idő, fokozatosan kapott egyre nagyobb szerepet a hentes szakmunkája.

Manapság, amikor a hagyomány újszerű formában folyik és már nem zsíros minden kilincs, nosztalgiával emlegetjük, amikor 20-an is sürgölődtek a házban, végeláthatatlan halmokban állt a mosogatnivaló és járt a böllérek keze-kése. Kemény nap volt, előtte jó egy heti előkészülettel és majd ugyanannyi utómunkával, de aztán egész évben élveztük az eredményét. Nem volt forgatókönyv, mégsem volt zűrzavar, a maga ritmusában következtek a dolgok egymás után.

A disznóvágó napnak több kiemelkedő gasztronómiai eseménye is volt, az egyik a sült véres, savanyúságos, pálinkás reggeli a jó munkásembereknek, a másik a közös ebéd, a hagyományos orjaleves-disznópaprikás-süteményes felállásban, amit az esti frissen sült hurka, kolbász zárt, nagy megelégedésre. Amikor is mindenki értékelte a bors, a paprika arányát, az ízorgia sikerességét. Ezt az élményt talán csak a napokkal később, füstről hazahozott és kamrában fellógatott sonkák, kolbászok látványa és illata tudta felülmúlni. Természetesen mindenki kapott kóstolót a javából, hogy még otthon is felemlegesse a napot. Ami jó volt, hogy együtt voltunk, és a munka mellett belefért az anekdotázás, emelkedettebb hangulatban akár az éneklés is. Később ezek az élmények a nagy, közös legendárium részévé váltak. A hangulat ma is nagyon hiányzik.

A világban most megsokasodtak az ellenérvek, a kételyek a témával kapcsolatban. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, mit képvisel az ügyben és van-e egyáltalán véleménye.

Akik állatszeretetből, érzékenységből vagy életmódbeli felfogásukból bírálják a disznóvágást, tiszteletben tartom a meggyőződésüket. De akik úgy ítélik el és támadják, hogy annak soha nem voltak részesei, nem kötődik hozzá a gyermekkoruk és családjuk hagyományai, azokat én sem próbálom megérteni.