A kicsik egyre technikásabbak – Galériával!

Közel 120 gyerkőc lépett pénteken a makói Erdei János Városi Sportcsarnok küzdőterére, hogy eldöntsék, ki a legjobb grundbirkózásban. Hétfőn a szakközépiskolások mérték össze az erejüket, most pedig az általános iskola alsó tagozatosai következtek. – Nagyon örülök annak, hogy az idei esztendőben, ami azért is fontos, mivel idén ünnepeljük a város szervezett sportéletének 105. évforulóját, ilyen sok gyermeket tudtunk megmozgatni – jegyezte meg Márrton Imre. A szervező, vagyis a Makó Budo Klub elnöke szerint ez azt is mutatja, hogy ez a sportág is egyre népszerűbb a településen.
– Az pedig még csak rátesz egy lapáttal, hogy azt látom, a kicsik is egyre technikásabbak, vagyis a birkózás különféle elemeit is egyre jobban fel lehet egy-egy küzdelem során ismerni, s már nem csak húzzák-vonják egymást – vélekedett Márton Imre. Az, hogy itt-ott már taktikát is fel lehet az alsósoknál fedezni, az általános iskolák lelkes testnevelőinek köszönhető.
Oláh Bence a Makói Katolikus Általános Iskola elsőse. – Még csak most kezdtem a birkózást, de nagyon tetszik – tudtuk meg a kisfiútól. Bencének van két nagyobb testvére, akik szintén ezt a sportot űzik, így otthon van kivel gyakorolnia. A kis elsős nem csupán birkózik, hanem focizik is. A pályán csatár szeret lenni, mert elmondása szerint gól lőni a legjobb.
Eredmények:
I. korcsoport, lányok:
-24kg
I. helyezett: Papp Csenge – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett:Kolompár Dzsenifer – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Barát Bianka – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Szabó Alexandra – Szikszai György Református Általános Iskola
-31kg
I. helyezett: Garán Martina – Makói Katolikus Általános Iskola
II. helyezett: Rácz Vanessza – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Czibak Laura Tamara – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Dömötör Tifani Molli – Makói Katolikus Általános Iskola
-40kg
I. helyezett: Nagy Anita – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
II. helyezett: Szabó Nikolett – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Molnár Delfina – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
45 kg
I. helyezett: Fekete Krisztina – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Szilágyi Szilvia – Szikszai György Református Általános Iskola
I. korcsoport, fiúk:
-24kg
I. helyezett: Nagy Noel Nataniel – Makói Katolikus Általános Iskola
II. helyezett: Török Dániel – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Garán Bence – Makói Katolikus Általános Iskola
-28kg
I. helyezett: Kakuszi Dávid – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Hatházi Oszkár – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Rácz Kristóf – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Kocsis Patrik – Makói Katolikus Általános Iskola
-31kg
I. helyezett: Handl Dániel – Makói Katolikus Általános Iskola
II. helyezett: Dunai Attila – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Kiss Attila – Szikszai György Református Általános Iskola
-35kg
I. helyezett: Trivapetrovics Gábor – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Dékány Ákos – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Domonyi Gábor – Szikszai György Református Általános Iskola
-41kg
I. helyezett: Burdán Brendon – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
II. helyezett: Szitás Árpád – Szikszai György Református Általános Iskola
45 kg
I. helyezett: Nagy Attila – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
II. korcsoport, lányok:
-25kg
I. helyezett: Csonka Noémi – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Guvat Vivien – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Ferencsik Judit – Makói Katolikus Általános Iskola
-31kg
I. helyezett: Kovács Lívia Éva – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Csige Evelin – Szikszai György Református Általános Iskola
III. helyezett: Tóth Dzsenifer – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Raktai Alexandra – Szikszai György Református Általános Iskola
-37kg
I. helyezett: Vincze Kinga – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
II. helyezett: Mursa Szimonetta – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Gyenes Jázmin – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Deák Angelika – Makói Katolikus Általános Iskola
-45kg
I. helyezett: Polgár Odett – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Mészáros Anna – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Kiss Corina Mária- Szikszai György Református Általános Iskola
45kg
I. helyezett: Zsigmond Katrin – Makói Katolikus Általános Iskola
II. helyezett: Mursa Alexandra – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Farkas Nelli Klaudia – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Szeder Zsanett – Makói Katolikus Általános Iskola
II. korcsoport, fiúk:
-25kg
I. helyezett: Brigán Norbert – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Kelecsényi Martin – Szikszai György Református Általános Iskola
-28kg
I. helyezett: Deák Patrik – Makói Katolikus Általános Iskola
II. helyezett: Kolompár Alex – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Gera Ferenc – Szikszai György Református Általános Iskola
-31kg
I. helyezett: Varga Tamás – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
II. helyezett: Kovács Tamás – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Palkovics Dániel – Szikszai György Református Általános Iskola
-34kg
I. helyezett: Hatházi Roland – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Domonyi Marcell – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Nagy-György Levente – Makói Katolikus Általános Iskola
III. helyezett: Molnár Gábor – Szikszai György Református Általános Iskola
-41kg
I. helyezett: Polgár László – Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Baranyi Gábor – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Sándor Szilárd – Szikszai György Református Általános Iskola
-45kg
I. helyezett: Engedi Márk – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
II. helyezett: Szekeres Szilveszter – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Hadik Áron – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
45kg
I. helyezett: Szalma Dominik – Makói Katolikus Általános Iskola
II. helyezett: Répa Norbert – Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Varga Attila – Szikszai György Református Általános Iskola
Iskolák közötti verseny:
I. helyezett: Szikszai György Református Általános Iskola
II. helyezett: Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény
III. helyezett: Makói Katolikus Általános Iskola
Munkatársuntkól. K.