Két lány után érkezett a trónörökös

Dominik harmadik gyermekként érkezett a vásárhelyi Balázs családba. A két idősebb testvér, a 4 és fél éves Jázmin és a 20 hónapos Janka már nagyon várták a kicsit, főleg Jázmin lelkesedett a kistestvérért. A szülők számára Dominik tervezett baba volt, az anyukának, Balázsné Takács Veronikának ez volt a harmadik császáros szülése. Mint elmondta, abban volt ez a mostani más, hogy míg a lányokat altatásban hozta világra, addig Dominikot éber állapotban. Illetve mivel fiúról van szó, így alapvetően más volt az egész terhesség is. A kisfiúnak viszont ugyanolyan orrocskája van, mint nővéreinek.
3030 grammal és 50 centivel született Dominik, szépen gyarapszik, rendkívül nyugodt, teljes rezignáltsággal viselte a sajtóérdeklődést.
A kórházban látogatta meg az anyukát és Dominikot Hegedűs Zoltán alpolgármester, hogy átadja a város ajándékát. Veronika egy csokor virágot kapott, illetve 50 ezer forintot vehetett át. „Igyekszünk Hódmezővásárhelyen olyan körülményeket teremteni, hogy ezek a babák a legjobb körülmények között nevelődhessenek a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban. Igyekszünk, hogy egy olyan várost építsünk, amiben aztán érdemes lesz nekik itt élniük” – fogalmazott az alpolgármester.
Dominik és anyukája hétfőn, nem sokkal a látogatás után tért haza otthonukba.
ÉR.