A „legalföldibb” művészcsoport
A szerzőben még 2006-ban, egyetemi évei alatt fogalmazódott meg a gondolat, hogy a hódmezővásárhelyi művészcsoport tevékenységével mélyebben foglalkozzon. Így szakdolgozatának, illetve doktori disszertációjának is ez lett a témája.
A könyv korszakhatárait az adta, hogy ezt az időszakot tartja a szerző a művésztelep korai történetének legizgalmasabb periódusának. Az 1900-as esztendőt Tornyai János Gazdasági Egyesületben tartott programbeszéde fémjelzi, míg az 1914-es év az első világháború kezdetével jelenti egy korszak lezárultát (több szempontból is), hiszen ekkor a vásárhelyi alkotók jelentős része is harcolni kényszerült, így megszűnt az alkotótevékenység is.
A mostani kötet legnagyobb erénye, hogy egyben taglalja a vásárhelyi művésztelepen alkotók sorsát, szemben a korábbi művekkel, amelyek az egyes művészek (Tornyai János, Rudnay Gyula, Endre Béla, Pásztor János, a sort még lehetne folytatni) pályáját dolgozták fel részleteiben. Illetve a vásárhelyi művészcsoport tevékenységét a szerző összeveti más magyarországi művésztelepek működésével is. „A vásárhelyi volt a legérzékibb az alföldi táj iránt a művészcsoportok közül, így a „legalföldibbnek” is nevezhetjük. Nagyon jelentős volt a hatásuk, hiszen számos olyan fiatal művész, érdeklődő, műgyűjtő, akik eljutottak alkotásaik, kiállításaik. Közülük is a legjelentősebb alkotó Tornyai János volt. Egy másik fontos szellemi vezető volt Endre Béla, míg Rudnay Gyula egy katalizátor volt a művészcsoport életében. De nem szabad kihagyni Kovács Márit és Pásztor Jánost sem. A vásárhelyi művészek nemcsak alkottak, hanem a város kulturális életét is megpróbálták formálni. A többiekhez képest abban voltak mások, hogy megértették a korszak tendenciáit, helyi és országos szinten törekedtek hatást gyakorolni. Illetve a többiekhez képest ők egységként, valódi csoportként működtek” – fogalmazott a szerző.
Tóth Károly elmondta, hogy a tevei között szerepel a téma folytatása, de nem a kronológiában kíván előrehaladni, hanem Tornyai, Rudnay, illetve Endre Béla festészetében, és esetleg azt is feltárná, hogy milyen műgyűjtőik voltak, kik voltak a mecénásaik, hogyan jelentek meg a Jövendő című folyóiratban.
A jelenlegi kötet jelentős bibliográfia, kronológia, kiállításjegyzék társul. Ezt egészítik ki a művészcsoport életét dokumentáló – jórészt eddig nem közölt – forrásértékű fényképfelvételek. Az est folyamán a szerzővel dr. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója beszélgetett.
ÉR.
