Ez történt Vásárhelyen 2016-ban – 1. félév

Január
Ünnepélyes keretek között átadták a Hódi Pál utcáról megközelíthető mélygarázst és pihenőparkot január 7-én, délután. A beruházás 100 százalékos uniós támogatással valósult meg, 740 millió forintból.
Január 8-án összesen 58 pár, azaz 116 diák nyitótáncával megkezdődött a báli szezon. A hagyományokhoz híven a Bethlen Gábor Református Gimnázium végzősei tartották meg elsőként táncestjüket.
Február
A kormány együttműködik az orvostársadalommal, hogy a magyarok egészsége minél jobbá váljon – jelentette ki Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter február 6-án este, az Erzsébet kórház jótékonysági bálján. Összesen 450-en mulattak a Fekete Sasban.
Az elmúlt öt évben 332 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak fejlesztésére – erről is beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere február 19-én, a kórház átadóünnepségén. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal egészítette ki: arra kell törekedni, hogy Magyarország orvosképző nagyhatalommá váljon.
Március
Március 4-én, pénteken délután átadták a Kertvárosi Katolikus Általános iskola új épületét. Az oktatási intézmény szomszédságában található, funkcióját vesztett és éveken át üresen álló egykori Corvin szakközépiskola épülete összesen 700 millió forintból – a kormány 600 millió forintos és a Szeged-Csanádi Egyházmegye 100 millió forintos támogatásának köszönhetően újult meg.
Díszközgyűlést tartottak Hódmezővásárhelyen március 15-én. A Polgármesteri Hivatal Dísztermében városi elismeréseket adtak át és az állami kitüntetetteket köszöntötték.
Április
Április 10-én, délben megnyílt dr. Soós László Pro Urbe-díjas sebész főorvos festményeiből „A természet hangjai” című kiállítás az Alföldi Galériában. Az ünnepségen Almási István polgármester mondott köszöntőt, míg a tárlatot Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő nyitotta meg.
Több százan álltak rajthoz április 24-én, vasárnap a II. Hód-Futófesztiválon. A különböző hosszúságú távokon kicsik és nagyok egyaránt indultak, jelezve ezzel, hogy Vásárhelyen szükség van az ilyen jellegű programokra.
Május
Megrendezték a Kézműves Sörök Fesztiválját május 5. és 8. között a Kossuth téren. A négy nap során számos koncertet élvezhettek a szórakozni vágyók. Fenyő Miklós is fellépett.
Május 19. és 22. adott otthont a Hód-Mezőgazda Zrt. Kutasi úti kiállítási centruma a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napoknak. Mintegy 30 országból érkeztek Vásárhelyre látogatók.
Június
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum elismerésben részesítette június 7-én azokat a pedagógusokat, akiknek diákjai versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el. Összesen 32 pedagógust és 54 tanulót emeltek ki.
Június 19-én, vasárnap megrendezték a hódmezővásárhelyi Tájház felújítása érdekében szervezett jótékonysági aukciót és gálaestet. Az aukción összesen 18 tételt bocsátottak árverésre, amelyek közül 7 gazdára is lelt.
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság a 15. Európa-bajnokság volt, melyet június 10. és július 10. között Franciaországban rendeztek. A magyar labdarúgó-válogatott az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság óta nem szerepelt a legjobb európai labdarúgó válogatottak között. Vásárhelyen a Bessenyei előtti óriáskivetítőn követhette mindenki az EB eseményeit. A június 22-i magyar-portugál meccsen is rengetegen választották a szurkolásnak ezt a közösségi formáját.
Megyeri József, ÉR.