130 millió a makói levéltárnak

A Csongrád Megyei Levéltár makói telephelyét a Petőfi park 14. szám alatt található ingatlanba helyezzék át – írja a Magyar Közlöny. A kormányhatározatban felkérik Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának közreműködésével tegye meg ennek érdekében a szükséges intézkedéseket.
Fotó:Archív
A leírtakban az is szerepel, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Pintér Sándor belügyminiszter bevonásával 2017-ben gondoskodjon az áthelyezéshez és az új telephely felújításához 130 millió forint biztosításával.
Megyeri József