Mit gondolnak a póráz nélkül sétáltató gazdák?

Szögezzük le, kutyapárti vagyok. Aki ismeri a Luna blogot, tudja, hogy mennyire szívemen viselem a kutyák sorsát, és hogy rendszerint szem előtt tartom azt, hogy melyik korlát jó a kutyának, és mi a túlzás.

Minthogy kiskutya került a házhoz, jóformán együtt tanulok a kutyával.  Ám mióta örökbe fogadtuk, számtalan cikket és videót néztem a felelős állattartásról. Kutyát tartani nem csak annyit jelent, hogy számunkra alkalmas időben ölelgetjük, simogatjuk a kedvencünket, hanem azt is, hogy figyelembe vesszük az igényeit, azt, hogy mi veszélyes számára és mások számára, és mi nem az.

Ma reggel sétálni vittem mindkét kutyánkat, és egy nem túl kellemes jelenséggel találkoztam. Annak okán, hogy a kisebbik kutyus még csak most tanulja a pórázzal sétálást, mi mindig ugyanazt a kört tesszük meg a háztömb körül.

Egy idősebb férfi is a kutyáját sétáltatta, nem most járnak arra először, már máskor is láttam őket. A kutyája szépen bandukol mindig mellette, vagy mögötte, vagy valahol a környezetében. Eddig nem volt ütközésünk, így nem foglalkoztam a dologgal. Egészen ma reggelig.  Egyszer csak azt vettem észre, hogy a férfi integet és kiabál nekem, hogy ne a kiszemelt utcán menjek végig, hanem másik útvonalon haladjak, kikerülve ezt a szakaszt. Nem gondoltam, hogy nekem szól, hiszen nem is ismerjük egymást, indokolatlannak tűnt a jelzése számomra. Mígnem néhány háznyit előre haladtunk az utcában. Akkor megpillantottam a férfi kutyáját, póráz nélkül. Morogva jött felénk.

A kisebb kutyánk remegni kezdett, a nagyobb talán ura volt a helyzetnek. Nem támadt, nem hátrált, állt egyhelyben. Sajnáltam a kicsit, meg nem igazán tudtam, hogy ilyen esetben mit tegyek. Határozottan próbáltam fellépni az idegen kutya felé, de elég nehezen ment. Először meghátráltam, az után határozottan beleálltam a helyzetbe és jelét adtam, hogy képes vagyok falkavezérként, fővezérként és kutyáját védelmezőként fellépni az idegen ebbel szemben. A férfi lassan közeledett felénk, és mondogatta, hogy nem akar bántani a ránk morgó kutya (honnan tudja, mikor kb. 10-15 méterrel arrébb volt tőlünk?). Megkérdeztem – megvallom, kissé ingerülten – hogy miért nincs pórázon a kutyája, és méltatlankodtam az elgondolásán, hogy én kerüljem ki ezt a szakaszt. Kértem, hogy tegye pórázra a saját kutyáját, hogy biztonsággal haladhasson el bárki az utcában.

A póráz a férfi zsebében volt, hosszas zúgolódásomra rácsatolta a kutyájára, majd elsétáltak. Mi folytattuk a körutunkat, bár a kicsi kutyát megviselte ez az acsarkodás.

Hazáig azon gondolkoztam, hogy lakott területen, járókelők közelében miért veszi le valaki a pórázt a kutyájáról. Miért nem viszi futtatóba, vagy ki a közeli mezőre? Főleg, hogy például a történetben szereplő kutya nem reagált a behívásra sem.

Ezen a találkozón nem sérült meg senki, én is csak lélekben. Alapfelfogásom szerint mindenki szabadsága addig terjed, amíg nem sérti a másét. Ebben a szituációban esélyem sem volt annyi távolságot tartani köztem és az idegen ember morgó kutyája  között, amennyi nekem kényelmes és komfortos. Pedig csak annyi kellett volna, hogy más is felelősségteljesen sétáltassa a kutyáját.

A világ dolgaihoz képest talán ez egy jelentéktelen helyzet, de mégis felvetődött bennem egy kérdés:

Hogyan várunk el felelősségteljes, békés világot, ha már szűk környezetünkben sincs mindenkinek hajlandósága tisztelni a másik ember szabadságát és biztonságát?