Madárinfluenza: öt magyar megyében azonosították a vírust
Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, és Jász-Nagykun-Szolnok után Hajdú-Bihar megyében is felütötte a fejét a H5N8 madárinfluenza vírus.
Bognár Lajos országos főállatorvos tájékoztatása szerint Pród község egyik libatelepén azonosították a kórokozót. Több mint tízezer állatot kellett leölniük a szakembereknek.
A gazdaság körül mindezeken felül egy három és egy tíz kilométeres védő illetve megfigyelési zónát alakítottak ki. Ha bárhol máshol problémát találnak rögtön intézkednek.
Miként a többi megyében, úgy itt is elrendelték a hatóságok a zárt állattartást.
A főállatorvos a távirati irodának adott nyilatkozatában emlékeztetett a H5N8 vírus csak az szárnyasokat fenyegeti, emberre veszélytelen.