Kettős ünnep Csanádon – Galériával!

Dupla ünnepi hangulatban voltak szerdán a magyarcsanádiak. Nem csupán a közelgő szentestére készülve közösen falukcsarácsonyozhattak, hanem a helyszín sem volt mindennapi. Nemrég adták át a teljesen fekújított és kibővített műdelődési házukat, melyben ez volt a első rendezvény.
– Megpróbáltuk egy kicsit felfokozni a karácsonyváró hangulatát annak, aki eljött erre a rendezvényre, s ez nem csupán az új környezetnek volt köszönhető, hanem a lelkes fellépőknek is, hiszen az óvodásoktól kezdve az általános iskolásokon át egészen a felnőtt színjátszókon keresztül mindenki kivette ebből a részét – sorolta Farkas János. A polgármester hozzátette: az ünnepség végén a legkisebbeket meg is ajándékozták. A közel 220 gyermeknek órákon keresztül csomagolták a meglepetéseket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja pedig 50 kilónyi péksüteményt osztott szét a jelenlévők között.
Az aprócska Berta Jázmin angyalkának öltözve várakozott türelmesen a színpad szélénél, hogy rá és társaira kerüljön a sor. – A többi elsőssel együtt szerepelek, már nagyon várom – tudtuk meg a bemutatkozásuk előtt pár perccel Jázmintól, aki elárulta, hogy azért egy kicsit izgul is. Nem csupán a fellépést, hanem a közelgő karácsonyt is várja a kislány. A Jézuskától pedig igazán csajos dolgot is kért, egy kis körömszépítő készletet.
A Szivárvány Táncstúdió keringője nyitotta az ünnepséget. A csapat tagja Berta Noémi Sztella, aki egy esztendeje kezdett el táncolni. – Szerintem egyáltalán nem nehéz megtanulni a lépéseket, így nagyon szeretem, s emellett az is jó benne, hogy ilyen szépeket is felvehetek – mutatta meg a hófehér ruháját az általánis iskola negyedik osztályába járó kislány.
Munkatársunktól. K.