Märcz Tamás lesz a férfi vízilabda-válogatott új kapitánya

Märcz Tamást választották meg a magyar férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitányának – számolt be a Magyar Vízilabda Szövetség csütörtöki elnökségi döntéséről az MTI.
A negyvenkét éves edző tizenkét másik szakemberrel – Cseh Sándorral, Dabrowski Norberttel, Fodor Rajmunddal, Gyöngyösi Andrással, Teodoro Hadziteodoruval, Lukács Dénessel, Igor Milanoviccsal, Szécsi Zoltánnal, Tóth Gyulával, Vad Lajossal, Vidumanszky Lászlóval és Vincze Balázzsal – versenyzett a leköszönő Benedek Tibor posztjáért.
A távirati iroda beszámolója szerint kétkörös szavazáson döntött az MVLSZ vezetése az új mester személyéről: a tagok – az új-zélandi junior-világbajnokságon tartózkodó Faragó Tamás és Beck György kivételével – meghallgatták Kemény Dénes beszámolóját, majd leadták a voksaikat.
Nagyszerű pályázatok születtek, nem volt könnyű dönteni. A szavazás után telefonon értesítettem Märcz Tamást, hogy rá esett a választásunk, egyben hivatalosan felkértem a férfiválogatott szövetségi kapitányának. Sikeresen meg kell állapodjunk a szerződés feltételeiben, és akkor 2017. január 1-jétől ő látja el a feladatot – mondta Kemény Dénes az ülés után.
Mindig a győzelem a cél
Märcz Tamása a BVCS vezetőedzői posztjáról veszi át a válogatott irányítását. Az egykori pólós egy olimpiai és két Európa-bajnok valamint négy magyar és két olasz bajnoki címet tudhat magáénak.
Pályafutása jelentős részét olasz élkluboknál töltötte, sőt kettős – magyar-olasz – állampolgárként, nem sokkal a londoni olimpia előtt még az olasz válogatottat erősítette.
Märcz Tamásnak nem ez lesz az első munkája nemzeti csapatnál: 2014-től Merész András mellett a női válogatottunk másodedzőjeként tevékenykedett.
Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen komoly tradíciókkal rendelkező országban, ilyen komoly elődök után engem kért fel az elnökség erre a feladatra. Ambiciózus vagyok, nagy várakozással tekintek a feladat elé, igyekszem a legjobb tudásomnak megfelelően ellátni majd a munkámat” – idézte az MVLSZ honlapja a Sydney-ben győztes magyar csapat kiváló centerét.
Szavai szerint biztos benne, hogy könnyen megállapodásra jutnak a szerződései részleteiről, ugyanis szeretné a lehető leghamarabb elkezdeni a munkát.
Célkitűzéseiről szólva elmondta, a legjelentősebb vízilabdanemzet szövetségi kapitányaként mindig nyomás alatt lesz és mindig győzni akar majd, legyen szó egy barátságos meccsről vagy épp egy olimpiai döntőről.
Mindig is így volt. Aki a magyar vízilabdában él, az tisztában van ezzel. Nem lep meg a teher, szívesen vállalom – mondta Benedek Tibor utódja.
Märcz első nagy tornája egyébiránt a jövő évi budapesti vizes világbajnokság lesz; természetesen itt is az első helyet tűzi ki célul.
Átrendeződött a vízilabda erősorrendje, kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint például tizenhat éve, amikor a válogatottal olimpiát nyertem, de ettől függetlenül a célok nem változnak a jövőben sem. Mindenki ellen meg kell találni az ellenszert, a legerősebb riválissal szemben is – summázta kapitányi felfogását.