Szavazzunk, hogy a vásárhelyi legyen az első!

A Közel és távol cafeblog felhívására az országból több tucat város küldte el adventi koszorújának fotóját, melyek egymással versenyeznek.
A benevezett dekorációk közül közönségszavazással dől el, melyik dekoráció viselheti az ország legszebb kültéri adventi dekorációja címet.
Szavazni az alábbi linkre kattintva, a település albumára! leadott lájkkal lehet. IDE KATTINTSON.
A vásárhelyi adventi díszt Varga Anikó a BFMK intézményvezetője nevezte a versenyre. A koszorút az Inda Virágüzlet készítette, és Kruzslicz Ferenc ötletét/munkáját dicséri. A koszorú, mely 3,2 méter átmérőjű, alapja fenyő ágakból áll, és rajta 4 db „gyertya”, vagyis pontosabban petróleum lámpa található, melynek magassága egyenként 2 méter. Különlegessége az, hogy a Hódmezővásárhely komoly és meghatározó népművészeti értékét, a vásárhelyi hímzést hangsúlyozza. Ez a maga nemében is egyedülálló, és csodálatos színkompozíció csodálatosan mutat mind a gyertyákon, mind pedig a mellette felállított Városi karácsonyfán. A fotókat Szilágyi Gergely, a város fotósa és Pásztor András készítette.