Még mindig az élen a HLKC-s serdülők

Nem szűnik a lendület a HLKC-s serdülő kézilabdások háza táján. A fiatalok az elmúlt héten újabb két mérkőzést játszottak és négy pontot gyűjtöttek. Különösen fontos, hogy két üldöző alakulattól sikerült meglépniük az újabb egységeknek köszönhetően.
A H csoportban szereplő fiatalok előbb a Gyula ellen léptek pályára idegenben. Szoros csatát hozott a találkozó, a felek szinte mindvégig fej-fej mellett haladtak, a hajrát azonban a HLKC bírta jobban. A védekezés ez alkalommal nem volt tökéletes, de a két pontot sikerült bezsebelnie Kis Márk tanítványainak.
2016.11.26., Gyula
Gyulasport NKFT – Hódmezővásárhelyi LKC 26-28 (14-14)
Játékvezetők: Fazekas, Hirth
HLKC: Nagy (k), Ötvös, Rácz, Ocsovszky, Marton, Kálló 1, Balog 2, Molnár K. 2, Besenyi 4, Szöllősi Zs. 4, Kis P. 12, Földesi L. 2, tarján 1
Néhány nappal később pedig a Békéscsaba serdülői érkeztek Vásárhelyre. Az első félidő szoros játékos hozott, a fordulás után viszont rendezték a sorokat a HLKC-sek, aminek köszönhetően folyamatosan sikerült meglépniük a csabaiak elől. Végül simán győzni tudtak.
2016.11.30.
Hódmezővásárhelyi LKC – Békéscsabai ENKSE II. 28-17 (10-9)
Játékvezetők: Juhász, Szilágyi
HLKC: Nagy (k), Kis V. 4, Vörös, Marton, Szöllősi Zs. 2, Balog 5, Molnár K. 2, Kis P. 7, Besenyi 4, Rácz 2, Kálló 1, Tarján, Kovács, Ötvös 1
A négy pontnak köszönhetően a csapat 22 egységnél tart a bajnokságban, 5 ponttal előzik meg a második KSZSE gárdáját. A lányokra az idei évben még egy Köröstarcsai találkozó vár, december 8-án.
szcs
Fotó: hlkc.hu